Varga Mihály még az előző kormány nemzetgazdasági minisztereként húszmilliárdos pályázati csomagot ígért 2017 novemberében az építőipari kis- és középvállalkozások hatékonyságjavító beruházásainak támogatására. - írja a napi.hu.
Magyarország ragaszkodik azon jogához, hogy az ő feladata megvédeni határait - jelentette ki újságíróknak Orbán Viktor szerdán Salzburgban, az európai uniós állam-, illetve kormányfők informális találkozója előtt, a néppárti miniszterelnökök tanácskozására érkezve.
Az Európai Unió reményét fejezi ki, hogy a két Korea között létrejött nyilatkozat az atomfegyver-mentesítés irányába mutató konkrét lépésekről biztosítja a béke és a biztonság megteremtését a Koreai-félszigeten - jelentette ki Federica Mogherini, az Európai Unió kül- és biztonságpolitikai főképviselője szerdán.
Trump kormánya visszavonta az Obama kormány egyik fontos környezetvédelmi szabályozását, mely ellen a metán gázt eregető nagy olaj- és gázipari cégek évek óta harcoltak a bíróságokon. - írja a varosikurir.hu.
Kézhez kapta az EU soros osztrák elnöksége kedden Antonio Tajani, az Európai Parlament elnökének levelét, amiben az a Magyarországgal szembeni eljárás kezdeményezéséről tájékoztatja a Tanácsot – jelentette be az európai ügyekért felelős osztrák miniszter, a hírről a Bruxinfo számolt be először. - írja a 24.hu.
A Magyar Liberális Párt kikéri a Sargentini-jelentésről szóló kormányzati kampány szerződéseit – jelentette be Sermer Ádám az Országgyűlési Hivatal előtt tartott, szerdai sajtótájékoztatóján.