A Politico robbantotta a kisebb uniós belpolitikai bombát, amikor megírták, hogy a regionális politikáért felelős Corina Creţu tizenkilenc fős stábjából egy év alatt nyolcan léptek le. A lapnak egykori és jelenlegi beosztottak is arról beszéltek, hogy káosz jellemezi az uniós biztos irodáját.
Vasárnap új vasúti menetrend lép életbe. Az egyik legfontosabb változás, hogy óránként közlekednek majd Intercity-vonatok Győrbe. Az egyik órában szombathelyi, a másik órában soproni végállomással járnak majd a vonatok, melyek Tatán és Komáromban is megállnak.
Új gyorsétterem nyílhat a Széchenyi téren, egy tucat alkalommal ülésezik jövőre a képviselő-testület, november 14-én lesz a kötelező közmeghallgatás, több óvodában és bölcsődében is bővül a dolgozói létszám – többek között erről döntött Esztergom Város Önkormányzata december 10-i ülésén.
Orbán Viktor rossz társaságba keveredett: az Economist címlapján az amerikai elnökjelöltjelölt, Donald Trump és a Franciaországban egyre erősebb – az MTI-ben már nem is szélsőjobboldaliként emlegetett – pártot vezető Marine Le Pen mellett ábrázolták a magyar miniszterelnököt.
A kedélyeket milliós orvosbérekkel hergelő államtitkári parlamenti kirohanás után érdemes kicsit higgadtabban megnézni a bérjegyzékeket. A több évtizedes múltú szakorvosok örülnek, ha 300 ezer fölött visznek haza, a mentőorvos 270 ezret, de a háziorvos jó, ha 150 ezret keres. Álomfizetések közelről.
Nem lehet dicsekedni azzal, hogy Magyarország nem lóg ki a régiós korrupciós listából, de mégis a korrupció elleni világnapon nagyjából ez volt az egyetlen "pozitívum". A közbeszerzéseknél rendkívül magas a korrupciós kockázat, és aggodalomra ad okot, hogy afrikai mintára a törvényhozás tovább tágítja a teret a kétes ügyletek előtt. Az amerikai nagykövet szerint könnyen elvesztheti az az ország a bizalmat, amelyben az állam részrehajlóan közreműködik abban, hogy hogyan használják fel a közpénzeket.
A Közgép nem szolgáltatott hamis adatot a gönyűi kikötőfejlesztési tenderben a Fővárosi Közigazgatási és Munkaügyi Bíróság csütörtöki, elsőfokú döntése értelmében. A kormány fellebbez - jelentette ki Lázár János Miniszterelnökséget vezető miniszter a hírre reagálva.
Az UniCredit örömmel jelenti be, hogy megállapodást írt alá a London Stock Exchange Grouppal arról, hogy elsődleges banki partnerként támogatja a közép- és kelet-európai ügyfélkörébe tartozó kis- és középvállalkozások fejlődését az innovatív ELITE platformon keresztül, amely ambiciózus európai magánvállalkozások növekedésének gyorsítását teszi lehetővé.
Több mint 50 éve hunyt el, de még ma is emberek millióit foglalkoztatja szerte a világon az örök legenda, Marilyn Monroe élete. Egy nemrég megjelent könyvből végre mindenre fény derül vele kapcsolatban. Ráadásul nem akárki beszél hozzánk a sorok között: maga Marilyn Monroe!
Lassul a magyar gazdaság 2016-ban, ennek ellentételezésre a kormány több lépést is tesz – mondta Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter. Jön a lakásépítési-ösztönző program, de megnyomják az uniós és költségvetési beruházásokat is. Az államdósság csökkenésénél rezeg a léc.