
Gömöri Zsolt a Magyar Paralimpiai Bizottság elnöke az MPB-be általa behozott támogatások után is kapott pénzt.
megtekintés
Különlegesnek ígérkezik az idei Siroki Várnapok. Az ígéretek szerint a programsorozat tiszteletére átadják a felső várat is.
megtekintés

Kezdeményezi a Fidesz, hogy függesszék fel az a Demokratikus Koalíció központi párttámogatását, mert a kormányzó párt szerint a Gyurcsány Ferenc érdekeltségébe tartózó Altus Zrt. uniós megbízása tiltott pártfinanszírozás.
megtekintés

Ma zárulnak az idei tavaszi írásbeli érettségik, a diákok délelőtt különböző idegen nyelvekből, délután pedig további központi követelményekre épülő tárgyakból tesznek vizsgát.
megtekintés

Öt változás is elegendő lenne Lantos Csaba szerint az egészségügyben ahhoz, hogy az ágazat átlendüljön a kis lépéses reformálgatás holtpontján.
megtekintés

Kedden a Dunántúlon sokfelé számíthatunk tartós, intenzív esőre, záporra, zivatarra.
megtekintés

Dió és tojásnagyságú jég hullott a városra, sok kárt okozott.
megtekintés

Köpni-nyelni sem tudtak a piaci elemzők Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter legújabb ötletétől.
megtekintés

Tarlós István főpolgármester csatlakozott Áder János köztársasági elnöknek az éghajlatváltozást okozó környezetszennyezés elleni felhívásához
megtekintés

A New York Times újfajta, kifinomult diktatúrákról szóló cikke a török, venezuelai, perui, maláj, kazah elnökkel veszi egy kalap alá Orbán Viktort.
megtekintés

Egy szakértő a Római Birodalom bukásához hasonlította azt a lehetőséget, hogy összeomlik az orosz űripar.
megtekintés

Rájöttek, hogy még nin cs saját Manhgattanük, ezért elhatározták, hogy megépítik a világ leghatalmasabb üzleti központját.
megtekintés

Medve sebesített meg egy nőt a székelyföldi Madéfalva közelében.
megtekintés

Az egész régészvilág aggódik az ókori Palmüráért, miután múlt héten nyilvánosságra került, hogy az iszlámmal összeegyeztethetetlennek nevezett ősi kincseket szisztematikusan leromboló Iszlám Állam hadai mintegy két kilométerre közelítették a felbecsülhetetlen értékű romokat.
megtekintés

Van egy ország, ahol a legnagyobb mobilszolgáltató hálózatát a leállás fenyegeti, ha nem jut sürgősen dízelhez.
megtekintés

A Központi Hitelinformációs Rendszer (KHR), régi nevén a BAR-lista adatain is meglátszik az elszámolás pozitív hatása a nem fizető adósokra: a februári 1,894 millióról március végére 81 ezerrel 1,813 millióra csökkent a fennálló mulasztások száma az adósok adatait tároló rendszerben.
megtekintés

Napi szinten halljuk, illetve legtöbben használjuk is a stressz szót, a valódi jelentésével azonban meglepően kevesen vannak tisztában.
megtekintés

Aki arra számított, hogy a terebélyesedő és mélyülő szegénység felmorzsolja a Fidesz táborát, tévedett.
megtekintés

Sokféleképpen felhívták már a figyelmet az okostelefon-függőség veszélyeire.
megtekintés

Megdöbbentek és rendkívül elfogultnak tartják a kérdéseket és a miniszterelnök bevezetőjét.
megtekintés
![]()
A Frankfurter Allgemeine Sonntagszeitung című vasárnapi német konzervatív lap az Európai Unióba irányuló menekülthullám és a halálbüntetés ügye körüli vitával foglalkozott.
megtekintés

A Nash-egyensúly Nobel-díjas kidolgozóját gyászolja a tudós társadalom.
megtekintés