
A Fidesz alelnöke szerint munkaügyi vita zajlik a Magyar Nemzet-HírTV csoport menedzsmentje és tulajdonosa között, melyhez pártjának nincs köze.
megtekintés

Pénteken egy közös közleményben jelentették be Simicska Lajos médiabirodalmának vezetői, hogy lelkiismereti okokra hivatkozva lemondanak.
megtekintés

A médiaháborúnak nincs vége azzal, hogy sorra kiálltak Simicska Lajos mögül médiabirodalmának vezetői az után, hogy totális háborút indított Orbán Viktor és a reklámadó ellen.
megtekintés

Ami még csütörtök este is csak kardcsörtetésnek tűnt, péntek délben valósággá vált.
megtekintés

Pénteken "lelkiismereti okok miatt" benyújtották a felmondásukat a Magyar Nemzet, a Lánchíd rádió és a Hír tévé vezetői.
megtekintés

Pogátsa Zoltán szerint Magyarországon négymillió embernek esélye sincs a felemelkedésre, közülük egymillióan ráadásul munkából nem tudnak megélni – írja a VG.hu.
megtekintés

Nemcsak a kormányközeli sajtóban, de a gazdasági életben is a személyi változások kavarnak hullámokat itthon és külföldön.
megtekintés

A Simicska-médiabirodalom legfontosabb vezetői fellázadtak a tulajdonos ellen.
megtekintés

Simicska Lajos igazi, valódi, eredeti hangját is meghallgathatjuk végre.
megtekintés

Újra intenzív havazás kezdődött dél-Somogyban.
megtekintés

Már arról volt szó, hogy túl van a tetőzésen a járvány, erre mindhárom gócországban nőtt a betegszám a héten.
megtekintés

Komoly összegeket spórolhat cége társasági adójából, ha ezeket a kedvezményeket igénybe veszi.
megtekintés

Olvasónk, a Déli pályaudvar alagútjának szomszédságában él.
megtekintés
![]()
A Suzuki Motor Corporation két tanulmányautó világpremierjét tartja a jövő hónapban, a 85. Genfi Autószalonon.
megtekintés

A médiatulajdonos-üzletember útban a Magyar Nemzet szerkesztősége felé, az autójából adott interjút az Indexnek a lapvezetés lemondásáról.
megtekintés

Az üzletember azt is mondta, hogy Orbán Viktor... - ezt nem írjuk ki ide, kattintson.
megtekintés

A fideszes képviselő-testület megszavazta, hogy vasárnap is legyen nyitva a piac.
megtekintés
Nem elég, hogy pár napja egy 200 éves, lótuszülésben mumifikálódott szerzetesttaláltak Mongóliában, majd a dalai láma orvosa azt mondta róla, hogy nem halt meg, csak nagyon mélyen meditál.
megtekintés

Rogán abszolút megérti, Bayer szerint gyalázatos, amit Simicska művel.
megtekintés

Nem is gondolnának, hogy a magas húgysavszint milyen komoly egészségügyi kockázatokat rejt magában.
megtekintés

Talán az adóhátralékként befizetett 128 millió forintját is visszakaphatja Simon Gábor, akinek a minap szüntették meg a házi őrizetét - tudta meg az Origo.
megtekintés