A HírTV szerint elismerte a Magyar Turisztikai Ügynökség vezérigazgatója, Guller Zoltán, hogy a Svájcban diplomát szerző Orbán Ráhel is részt vesz az új magyar turisztikai stratégia kialakításában. A miniszterelnök lánya azonban nem volt ott a megbeszéléseken. - közölte a 168ora.hu.
A Tatabányai Törvényszéken hétfőn hatályon kívül helyezés miatt újrakezdődött N. János pere, akit azzal vádoltak, hogy megölte feleségét, testét feldarabolta, maradványait részben elégette, majd szétszórta.
A kutatásból kiderült, hogy nagyon is lehet Molnár Gyula kerületének nevezni a körzetet, ugyanis messze ő a legesélyesebb ellenzéki jelölt – noha ettől még nagy kérdés, visszalépnek-e javára más pártok indulói. - írja a 168ora.hu.
Az "európai egyesült államok" létrejötte azt jelentené, hogy "nekünk egy bevándorlókontinensünk lesz" bevándorlóországgá tett Magyarországgal - mondta Orbán Viktor miniszterelnök hétfőn a Magyar Tudományos Akadémián, az Igazságügyi zsebtörvénytár című kiadvány bemutatóján.
Tízből hét vásárló szívesebben költ akár több pénzt is egy olyan áruházban, amely tesz az élelmiszerpazarlás ellen; 77 százalékuk pedig annyi élelmet vásárol, amennyit a minőségmegőrzési időn belül biztosan felhasznál – derül ki a Lidl Magyarország 13 500 fős online kutatásából.