A szokatlanul magas nedvességtartalom és a nagy meleg is elősegíthették a tatárantilopok három évvel ezelőtti hirtelen tömeges pusztulását okozó fertőzést - számolt be egy új kutatásról a BBC hírportálja.
Mintegy 87 millió euróba (26,8 milliárd forint) kerültek az alkotmányellenes, október 1-i katalán függetlenségi népszavazás megakadályozására hozott hatósági intézkedések - mondta a spanyol belügyminiszter csütörtökön a spanyol parlament felsőháza, a szenátus illetékes bizottságának meghallgatásán csütörtökön Madridban.
A Demokratikus Koalíció (DK) ismételten pert nyert a Felcsúti Utánpótlás Akadémia ellen tao-ügyben, ezúttal a Győri Törvényszéken született jogerős ítélet, ami szerint a felcsúti intézménynek nyilvánossá kell tennie a 2015-17 közötti tao-bevételeit. - írja az index.hu.
Az Egyesült Államoknak egy éve nincs nagykövete Magyarországon, de ez a helyzet hamarosan változhat. A kormánypári Magyar Idők úgy értesült, hogy David Cornstein lehet az USA következő budapesti misszióvezetője. - írja az index.hu.
A szövetkezet a legdemokratikusabb vállalkozási forma a nyugdíjasok esetében is - hangsúlyozta Kósa Lajos, a megyei jogú városok fejlesztéséért felelős tárca nélküli miniszter csütörtökön a Közérdekű Nyugdíjas Szövetkezetek Országos Szövetsége (KÖZÉSZ) és a Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetsége (VOSZ) nyitórendezvényén csütörtökön, Budapesten.
A szocialista kormányzat alatt kötött PPP-programok szerződéseinek felmondása után a kormány már 1200 milliárd forintot kifizetett - mondta el a kancelláriaminiszter a csütörtöki kormányinfón. - írja a napi.hu.
A Demokratikus Koalíció alelnöke szerint a Fidesz közpénzből támogatott ukrajnai nyelviskolákban készíti fel az ukránokat a magyar állampolgársági vizsgára, hogy áprilisban már a kormánypártra szavazhassanak.
Zéró árbevételű beszállító legdrágább ajánlatát fogadták el a Debreceni Egyetem takarítószer-beszerzésén, az olcsóbb konkurenciát kizárták a versenyből. A részleteket Hadházy Ákos (LMP) a századik korrupcióinfóján mutatta be. - írja az atlatszo.blog.hu.