Luxusvilla épül a Bérc utcában, méghozzá egy korábban védett területen. Az I. kerület feltétele az volt, hogy 27 fa megmarad. Mészáros Lőrinc cége mégis kivágta mind. A hvg.hu szerette volna megtudni, hogy áll az ügyben tett feljelentés.
Valentin-napként terjedt el, de Szent Bálint napja az előtt is ismerős volt a keresztény kultúrkörben, hogy a virág- és édességárusok nyugatról áthozták volna a szerelmesek napjához fűződő hagyományokat. Február 14-én világszerte több milliárd virág, bonbon, apró meglepetés és üdvözlőlap cserél gazdát. - írja a csalad.hu.
Az LMP országgyűlési képviselője szerint egy politikai kérdés mellé állnak társadalmi megbecsülésük felhasználásával a budapesti olimpiarendezést támogató olimpikonok, holott azt sportteljesítményükkel érdemelték ki, vagyis a magyar sport a pártpolitika áldozatául esett.
Az egyháznak szigorúan fel kell lépnie a missziójukat eláruló papokkal, valamint az őket védelmező püspökökkel és bíborosokkal szemben – szögezte le Ferenc pápa egy, a papi pedofíliáról szóló könyv bevezetőjében, amelynek szövegét a La Repubblica című olasz napilap közölte hétfőn.
Molnár Zsolt szerint pártja egységesen a kormányfő-jelölt mögött áll, és a következő hetek tárgyalásaitól várják, hogy az ellenzéki együttműködés eredményre vezessen. Így reagált a szocialista párt elnökségi tagja kedden a Párbeszéd Magyarországért bejelentésére.
Noha januárban arról szóltak a hírek, hogy Orbán Viktor meghívást kapott, s alighanem részt vesz majd a müncheni biztonságpolitikai konferencián, lapunk külügyi forrásból úgy értesült, hogy a miniszterelnök inkább kihagyja a rendezvényt. - értesült a Magyar Nemzet.
A kormányhivatalokban is az átlagosan 30 százalékkal emelt fizetéseket kapják a dolgozók január 1-jétől - mondta a Miniszterelnökség területi közigazgatásért felelős államtitkár budapesti sajtótájékoztatóján.
A budapesti főpolgármester úgy látja, hogy a 4-es metró ügyével kapcsolatban a legkevesebb szó magáról az Európai Csalás Elleni Hivatal (OLAF) által készített jelentés tartalmáról esik, és Demszky Gábor volt főpolgármester "is hangoskodásba kezdett". A Fidesz vizsgálóbizottságban tisztázná a jelentésben leírtakat.