
Ma is az ország nagy részén szikrázóan napos, derült idő várható, az északi határnál és délen lehet több-kevesebb felhő az égen.
megtekintés

A nigériai terrorszrevezet hangüzenetben tett hűségesküt az Iszlám Államnak.
megtekintés

AZ RTL Klub híradója is úgy tudja, a kormány középiskolásokat vár a március 15-ei állami ünnepségre.
megtekintés

Kiengedték bolíviai börtönéből Tóásó Elődöt, a latin-amerikai országban zajló, úgynevezett terroristaper magyar állampolgársággal is rendelkező vádlottját és egyik társát, a bolíviai-horvát kettős állampolgár Mario Tadicot - jelentette szombat este az EFE hírügynökség az "ügyet jól ismerő forrásokra" hivatkozva.
megtekintés

Igaz, hogy egyelőre elemzett bizonyítékok és hivatalos ügy nélkül, de egyre többen és egyre többet foglalkoznak azzal az elsősorban brit politikusokat érintő pedofil-botránnyal, mely szerint a hetvenes évektől a kilencvenes évekig összetett pedofil-hálózat üzemelt a legbefolyásosabb szférában.
megtekintés

Az 1765. március 7-én született Joseph Nicéphore Niépce, a fotózás technikájának feltalálója.
megtekintés

Eladó a Nirvana egykori frontemberének gyermekkori otthona.
megtekintés

Kisiklott, és lángba borult egy nyersolajat szállító vonat a kanadai Észak-Ontarioban.
megtekintés

A már lezárt szerződések esetében március 1-31. között az adósnak vagy a lízingbe vevőnek kell kérnie, hogy vele is számoljanak el, mert a bankok nem fognak rákérdezni, akarják-e a visszafizetést - hívta fel a figyelmet az ügyvéd a Ma reggelben.
megtekintés

A védett növény eszmei értéke tízezer forint.
megtekintés

225 méter hosszú sültkolbász a IX. Tiszator Böllérfesztiválon.
megtekintés

Az iraki kormányzat szerint az Iszlám Állam dzsihadista szervezet emberei szombaton szétdúlták egy újabb ókori romváros, Hatra maradványait Észak-Irakban, az IÁ ellenőrzése alatt álló területen.
megtekintés

Két magáncéget juttat milliárdos üzlethez az állam azzal, hogy előírta, jövőre már minden társas vállalkozásnak rendelkeznie kell olyan elektronikus aláírással, amellyel át tudnak majd venni e-mailen érkező hivatalos leveleket – írta meg a Világgazdaság.
megtekintés

A fideszistáknak ismét gyerekekre fáj a foga, ezúttal váci iskolásokat rendelnének a budapesti állami március 15-i ünnepségre. Hiába, a lengyelek kiábrándultak a moszkovita fordulatot végrehajtó Pártból és nem jönnek, a Békemenet vérfideszes nyugdíjashordái pedig nem mutatnak annyira jól a képernyőn.
megtekintés
A fátimai jelenések azt üzenik a világnak, hogy a rossz erői csak akkor győzedelmeskedhetnek, ha a jók tétlenek maradnak - mondta Áder János köztársasági elnök szombaton a portugáliai Fátimában, ahol a katolikus egyház által elfogadott álláspont szerint Szűz Mária 1917-ben többször is megjelent három pásztorgyermeknek.
megtekintés

Andy Vajna és fiatal felesége, Tímea két-három éven belül már gyereket akarnak. Timi meg van róla győződve, hogy lánya születik majd, de az örökbefogadástól sem ódzkodnak, még az is lehet, hogy fekete vagy kínai csöppséget fogadnak örökbe.
megtekintés

Egy brit cég olyan bojlert fejlesztett amely hőt és áramot is előállít.
megtekintés

Az Eötvös Loránd Tudományegyetem is szerepel a világ ötszáz legjobb egyeteme között a felsőoktatási intézmények rangsorolásával foglalkozó US News összeállítása szerint.
megtekintés

Egy nemzetközi szakemberekből álló csoport a világon elsőként elkészítette a Föld legveszélyesebb vulkánjainak katalógusát.
megtekintés

A Fidesz politikai hasznot próbál húzni komolynak egyáltalán nem tekinthető harcias ötletével, és ezzel a terrorizmus látókörébe tolja Magyarországot.
megtekintés

Telefonok, tabletek és laptopok a kellékei az alábbi videónak.
megtekintés

Teljesen átszervezik az amerikai Központi Hírszerző Ügynökséget (CIA), a hangsúlyt a kibernetikai műveletekre és a digitális újítások azonnali alkalmazására helyezik - jelentette be pénteken John Brennan, a hivatal igazgatója.
megtekintés