Lassan már csak ásít egyet az ember a Mindenegybenblog, Hirado.top, Vilaghalo.info és hasonló „nagyszerű” oldalakon megjelenő, a valósággal nem túl szoros viszonyt ápoló hírek láttán, de úgy látszik, van igény a szörnyülködésre, mert úgy osztják a facebookozók az impresszum nélküli álhírportálok agyszüleményeit, mintha nem lenne holnap.
Az Európai Unió által nyilvánosságra hozott információkból derülhet majd ki, hogy valójában milyen kondíciókkal valósulna meg a paksi atomerőmű bővítése. A Paks II. beruházással kapcsolatos uniós egyeztetések, illetve vizsgálatok során ugyanis napirendre kerülnek azok a kérdések, amelyeket a kormányzat eddig elhallgatott a hazai közvélemény elől – állítják szakértők. A kabinet szerint viszont nincs ok az aggodalomra, és nincsenek eltitkolt részletek sem.
Átadná az államnak Budapest a BKV-t. Erről beszélt pénteken Tarlós István, aki azonban nem tartja reálisnak ezt a forgatókönyvet. A főpolgármester a kancelláriaminiszter csütörtöki szavaira reagált, Lázár János pedig ma megismételte az ajánlatot. Az ellenzéki pártok szerint az államosítás csődbe vinné a BKV-t.
A Fidesz-frakció támogatja a kormány illegális bevándorlással kapcsolatos tényközlő tájékoztatási kampányát – közölte a nagyobbik kormánypárt országgyűlési képviselőcsoportjának vezetője szombaton sajtótájékoztatón Debrecenben.
Kína első elektromos meghajtású repülőgépe megkapta az engedélyt a sorozatgyártásra a polgári légügyi hatóságtól – írja az MTI a kínai média alapján. A Rui Xiang (Zsuj Hsziang) RX1E típusú kétüléses repülőgép másfél órás feltöltés után 45-60 percet tud majd a levegőben tölteni, és maximum 120 kilométeres óránkénti sebességre lesz képes.
A belső határellenőrzéstől mentes, szabad mozgást biztosító schengeni övezet egységének feltétlen megőrzése mellett érveltek a pénteki brüsszeli európai uniós belügyminiszteri tanácskozás résztvevői - hangsúlyozta Felkai László, a Belügyminisztérium közigazgatási államtitkára, aki Magyarországot képviselte az ülésen. A tanácskozás után az illetékes uniós biztos azt mondta, csak akkor lehet hatékonyan fellépni a menekültválság kezelésében, ha a tagországok betartják a szabályokat.
Egy-egy mikulás csomag rengeteg kalóriát tartalmazz a cukor és csoki szeletek miatt. Amennyiben rá lenne írva a mikulás csomagokra mennyi kalóriát is eszik a gyerekünk biztosan nem adnánk a kezébe. Egy átlagos szülő már a fogantatás után védelmezi a gyermeke egészségét, tehát miért ne adhatnánk nekik egészségesebb édességet a tömény cukor és csoki halmazok helyett Mikulásra?
Idén az MLSZ úgy döntött, hogy fordulónként csak két mérkőzést ad a magyar labdarúgó NB1-ből, hiszen ettől majd többet járnak a családok a frissen felépített stadionokba. Ez olyan jól sikerült, hogy az NB1 átlag nézőszáma alig éri el az kétezret.
Miközben a migránsok csak néhány célpontra özönlenek, elkerülhetetlen a tehermegosztás és a helyzet kiegyenlítettebb, koordináltabb kezelése. Ez alól viszont senki sem húzhatja ki magát, mindenkinek vállalnia kell a felelősséget, még Magyarországnak is - hangzott el egy pénteki konferencián.
Az Európai Unió olyan intézkedést fontolgat, amely lehetővé tenné, hogy az uniós határvédelmi ügynökség, a Frontex beavatkozzék egy tagállam határvédelmébe és az ottani határ őrzésébe - közölték uniós tisztviselők és diplomaták pénteken a tagországok bel- és igazságügyi minisztereinek brüsszeli tanácskozása kapcsán.
Saját országa és Európa is jobban járna, ha Angela Merkel német kancellár minél előbb átadná a hatalmat valaki másnak - véli a MarketWatch pénzügyi szakírója. A regnálása idején bekövetező, egymást követő válságokra adott rövid távú válaszai szerinte súlyos károkat okoztak.