Dél-Kínában egy barlangban 47 megkövesedett emberi fogat leltek fel, amely a kutatók szerint átírhatja fajunk Afrikából kiinduló korai migrációjának történetét, azt jelezve, hogy a Homo sapiens a korábban ismertnél jóval előbb, és európai benyomulását is megelőzően érte el Ázsiát.
Porig égett a Testnevelési Egyetem atlétikai csarnoka Budapesten, a XII. kerületi Alkotás úton csütörtök hajnalban. Lángolt a mellette álló ötemeletes irodaház is, a környéket egy időre lezárták, a kollégiumból kiküldték a diákokat. Senkit sem engednek a leégett épület közelébe.
Augusztusban az építőipari termelés volumene 6,1 százalékkal elmaradt az egy évvel korábbitól. A termelés mindkét építményfőcsoportban csökkent: az épületek építése 5,2, az egyéb építmények építése 6,8 százalékkal. Az év első nyolc hónapjában az építőipari termelés 4,7 százalékkal bővült az előző év azonos időszakához mérten.
Kétmillió liter pálinkát állítottak elő az idén az ország szeszfőzdéi, ez a mennyiség a tavalyi ötödét sem éri el; a drasztikus visszaesés leginkább arra vezethető vissza, hogy - uniós nyomásra - az év elején megszűnt a bérfőzés adómentessége - írta a Magyar Idők csütörtökön.
Névtelen beadványon jelentették fel az Székely László ombudsmannál a szigetvári speciális gyermekotthont. A levél szerint férfi felügyelők rendszeren fizikailag bántalmazták a gondozott gyerekeket, emellett képzettség és gyakorlat nélküli felügyelőkkel is dolgozott az intézmény.
Vagdalkozásnak és csúsztatásnak minősítette a Türr István Képző és Kutató Intézet oktatási segédkönyv projektjét kritizáló LMP-s politikus állításait a könyvek kiadója. Az offshore hátterű Száz Magyar Falu Kft. gyártotta le a Nyúltartás című könyvet.