Hemzsegnek a közvélemény-kutatók által mérhetetlen mikropártok már most is a baloldalon, ennek ellenére a pártalapítási kedv töretlen, új párt van születőben. Az Együttből kivált Szolidaritásból kiválik Kónya Péter, és néhány szolissal új pártot alapít.
A legsérülékenyebb fogyasztói csoportnak számító daganatos betegek többsége a gyógyulás leghalványabb reményébe is belekapaszkodik, és a remény megtartása érdekében olyan irreális állításokban is képes hinni, amelyeket egészségesen elutasítana. Ezt használják ki a sarlatánok.
A Klebelsberg Intézményfenntartó Központ iskoláiban dolgozó pedagógusok 80 százalékának több órája van ebben a tanévben, mint az életpályamodell bevezetését megelőzően. Sokaknak ugyanis a maximálisan előírható 26 órát kell megtartani hetente.
Ismét elővette a digitális globálcégek megadóztatásának ötletét a miniszterelnök. Van olyan olvasata is az elképzelésnek, hogy a nemzeti konzultációra hivatkozva Orbán felmelegíti az internetadó – egyszer már elvetélt – ötletét oly módon, hogy végül is az internetes portálokat vagy a felhasználókat találja meg, pedig a Google-t és a Facebookot vette célba.
A Fidesz új frakcióvezetője ismét menekülttémában nyilatkozott, ezúttal az InfoRádiónak. Szerinte a héten elkészülhet a kerítés a horvát határon is. Beszélt arról a kormányzati ötletről, hogy egyes Budapesten átvezető utakat saját kezelésbe venne az állam.