Balszerencsés volt a magyar válogatott az Eb-selejtezők csoportkörének utolsó játéknapján, mindkét mérkőzésen rosszul alakultak az eredmények, így Törökország végzett a legjobb harmadik helyen, Magyarország pedig pótselejtezőre kényszerül. Hihetetlen körülmények között buktunk el.
A Piliscsabai Természetjáró Egyesület novemberben rendezi meg a Csillagtúra elnevezésű teljesítménytúrát Piliscsév környékén, melynek célja a környékbeli természeti látványosságok bemutatása. A szervezők szeretettel várnak minden résztvevőt!
A NASA régóta feltételezte, hogy a Curiosity Mars-járó landolásának közelében folyó folyt, mindezt azonban csak annyira alapozták, hogy a fotókon kerek kavicsokat láttak. Magyar kutatók viszont több éve a kavicsok kopásával foglalkoztak, munkájukra John P. Grotzinger, a küldetés tudományos vezetője is felfigyelt.
Kocsis Máté józsefvárosi polgármester, a Fidesz kommunikációs igazgatója kétmillió forintra perli Ungár Klárát, és azt is szeretné, ha a bíróság bocsánatkérésre kötelezné az őt melegnek nevező liberális politikust - írja a nol.hu.
Az ATV egy anonim forrásra hivatkozva azt írja, hogy "hagyni kell Tóbiást méltósággal befejezni két éves ciklusát", addig pedig belső ellenségeinek abba kell hagyniuk ellene az áskálódást. Nevesítés nincs, de az utalásokból úgy tűnik, hogy Mesterházy Attila volt elnök belső mozgásaira céloz a cikk.
Először helyeztek fel ragasztó nélküli térdprotézist az Uzsoki utcai kórházban. Az új módszer, amely kevesebb szövődménnyel és gyorsabb gyógyulással jár, a műtétre váró betegek 60-70 százalékának megfelelő lenne, mondja kidolgozója, Hangody László professzor.
Az Afganisztán északi részén lévő Kunduzból kivonultak a tálibok, jelentették be ők maguk. Két hétig tartották magukat a várost visszaszerezni igyekvő kormány- és NATO erőkkel szemben, ami alatt megsemmisítették a városban található kormányzati infrastuktúrát, raktárakat fosztottak ki, politikai ellenfeleket öltek meg és rabokat szabadítottak ki, írja a New York Times.
A Magyar Nemzet a vele közös érdekeltséghez tartozó Mahirról azt írja, hogy a cég minap felmondott szerződését folyamatosan vizsgálták az illetékesek, abban egyszer sem találtak hibát. A főváros több céggel is szerződött, de csak a Mahir Cityposter Kft. teljesítette a szerződésben vállalt kötelezettségeit 2006 és 2012 között. Ez derült György István volt fideszes főpolgármester-helyettes több mint három évvel ezelőtti tájékoztatójából is.