A köznevelési rendszerhez szükséges források továbbra sem biztosítottak

A Pedagógusok Szakszervezete (PSZ) szerint a jövő évi központi költségvetésről szóló törvényjavaslat nem garantálja a köznevelés rendszerének zavartartalan működéséhez szükséges forrásokat.

megtekintés

1-8-ig törvény mondja, hogy lesz a tévé

Az első nyolc gombon az állami tévécsatornák lesznek minden háztartásban, ha tetszik, ha nem.

megtekintés

Újabb taggal bővülhet a NATO

Közös nyilatkozatot fogadott el a NATO parlamenti közgyűlése a szövetség bővítésének jelentőségéről az Országházban tartott tavaszi ülésszak keretében, a képviselők javasolják, hogy az év végig döntsön a NATO Montenegró meghívásáról a szövetségbe.

megtekintés

Lázár Jánosnak meg kell mondania, hogy miről tárgyalt rejtélyes utazásain

A Fővárosi Törvényszék hétfői ítélete szerint a Miniszterelnökségnek részleteket kell közölnie a hivatalt vezető Lázár János több olyan külföldi tárgyalásáról, amelyekről eddig csak nagyon kevés információt tettek közzé.

megtekintés

Katonai magáncég bukkant föl a Tóásó-ügyben

Nem arra utalnak a jelek, mintha titkosszolgálati akció lett volna Tóásó Előd és horvát társa, Mario Tadic hazahozása.

megtekintés

9 tonna veszélyes krumplira csapott le a Nébih

9 tonna ellenőrizetlen vetőburgonyát talált ellenőrzésén az élelmiszerlánc-biztonsági hatóság.

megtekintés

Merkel is az antibiotikumok nélküli világ lehetőségével fenyegetett

Genfben az Egészségügyi Világszervezet (WHO) éves konferenciáján szólalt fel a német kancellár, és egyben a világ összes országát arra sürgette, hogy tegyenek meg mindent az antibiotikumok helytelen használatának megakadályozásáért.

megtekintés

250 milliós büntetést kapott a Telenor

Az NMHH a jogsértő szerződésmódosítási gyakorlat miatt szabott ki súlyos bírságot a cégre.

megtekintés

Magyarországi képeslapok: Energiatermelés

Baranya megyében a Pécsi Hőerőmű madártávlatból…

megtekintés

Áder János egyik kegyelmet adja a másik után

Miközben Áder János eddigi elnöki évei során kivételesen kevés elítéltnek adott kegyelmet, idén megfordulni látszik a folyamat.

megtekintés

Volt minisztert jelentettek fel hatalommal való visszaélés miatt

Az Együtt – a Korszakváltók Pártja hatalommal való visszaélés miatt büntetőfeljelentést tesz Németh Lászlóné volt nemzeti fejlesztési miniszter ellen – jelentette be hétfői, budapesti sajtótájékoztatóján a párt elnökségi tagja.

megtekintés

Bomba volt a Magyarországon áthaladó bolgár buszon

Az Omega Group  Prágából Várnába tartó járata vasárnap állt félre az M0-ás pihenőjében, miután az utasok szúrós szagot éreztek.

megtekintés

Néhány éven belül széteshet az egyik legmasszívabb antarktiszi selfjég utolsó fennmaradt szakasza

Néhány éven belül széteshet az egyik legmasszívabb antarktiszi selfjég, a Larsen-B utolsó épségben fennmaradt nagy szakasza a NASA kutatói szerint, akik tanulmányukat az Earth and Planetary Science Letters című szakfolyóiratban publikálták.

megtekintés

Ma délutántól lehet internetkonzultálni

Hétfő délután két órától lehet megválaszolni az internetről és a hazai digitális fejlesztésekről szóló nemzeti konzultáció, az InternetKon húszpontos kérdéssorát.

megtekintés

Uszítással gyanúsítják az érpataki polgármestert

Közösség elleni uszítás bűntettének megalapozott gyanújával hallgatná ki a Nemzeti Nyomozó Iroda nemzetközi bűnözés elleni főosztálya Érpatak polgármesterét.

megtekintés

Mégis jöhet némi könnyítés a vasárnapi zárva tartással kapcsoltban?

Vagy inkább legyünk jóhiszeműek és beszéljünk vasárnapi nyitva tartásról? Egyelőre azért csak óvatosan.

megtekintés

Egy igazán tiszta tüntetésről

Különféle politikai propagandától mentes, csendes tüntetés volt vasárnap Budapesten. A fogyatékkal élők vonultak fel, demonstrálva, hogy itt vannak és élni szeretnének, mindenféle sallang és körmönfont szándék nélkül.

megtekintés

Migránsok és emigránsok

Lázár János szerint az Európai Unióban nehéz a magyarok kivándorlásáról beszélni, hiszen az emberek, a tőke és a szolgáltatások is szabadon mozoghatnak.

megtekintés

A Ságvári átnevezése, avagy a NER működési mechanizmusa

Hogyan fosztja meg a NER önrendelkezésük utolsó maradékától is a polgárokat? Hogyan uralja fortélyos egzisztenciális félelem a magyarok lelkét?

megtekintés

Augusztusig kiderül, mit kezdene a kormány az egyetemi szakokkal

A szaktárca szeretné augusztus végéig befejezni az egyeztetéseket a szakok átalakításáról - nyilatkozta Palkovics László, az Emberi Erőforrások Minisztériumának felsőoktatásért felelős államtitkára a Magyar Hírlapnak.

megtekintés

CÖF-CÖKA: megdöbbentő, hogy Magyarország helyzetéről tárgyal az EP

Megdöbbentőnek tartja a Civil Összefogás Fórum (CÖF) alapítója, a Civil Összefogás Közhasznú Alapítvány (CÖKA) elnöke, hogy az európai polgárok mindennapi életét érintő problémák helyett Magyarország helyzetéről tárgyal kedden az Európai Parlament (EP).

megtekintés

Elhunyt Kristóf Attila, publicista

Elhunyt Kristóf Attila, a Magyar Nemzet főmunkatársa, publicistája. Hosszan tartó, súlyos betegség után halt meg.

megtekintés

Oldalak