Rohamtempóban akarják eladni az MKB balatonfüredi kikötőjét, és nem is feltétlenül a legkedvezőbb ajánlatot tevőnek

Pályázati felhívás jelent meg május 12-én a balatonfüredi újságban. A pályázatot az Anna sétány 1-3 alatti ingatlanegyüttes értékesítésére írták ki – ez az MKB tulajdonában lévő szálloda és kikötő.

megtekintés

Kedves érettségiző, te mit gondolsz a veszélyes bevándorlókról?

Ott vannak a bevándorlók már mindenhol, még a szerdai emelt szintű társadalomismeret érettségiben is.

megtekintés

Bojkottálták a Takarékszövetkezeti Szövetség közgyűlését

Az Országos Takarékszövetkezeti Szövetség közgyűlést tartott csütörtökön, ezt azonban először határozatképtelenség miatt el kellett halasztani, mivel tagságának kétharmada távolmaradással "tüntetett" az elnökség által beterjesztett javaslatok ellen.

megtekintés

Ha Orbán mégsem beteg, akkor vagyunk csak igazán sz@rban

Ha Orbán Viktor, a magyar kormányfő beteg, aki a saját fantazmagóriáinak rabja és kivezetni készül Magyarországot Európából, a civilizált demokratikus világból, akkor a magyar társadalom milyen kórban szenved, amikor hagyja, hogy ezt megtegye?

megtekintés

Mennyivel emelte a gáz árát 2010 óta a Fidesz?

A gáz árának ez évi 10%-os csökkentése valójában 8%-os áremelkedést jelent, és ez még nem minden.

megtekintés

Itt a nagy megfejtés, miért kell Felcsútra mennie az Omegának

Hetek óta lázban tartja az országot, hogy mi a helyzet a felcsúti Omega koncerttel.

megtekintés

A nap bunkója Csősz Géza

A legbénább, legkínosabb parasztkodás direkt rosszul írni/mondani valakinek a nevét.

megtekintés

Százmilliárdba kerül, Orbánék inkább hallgatnak róla, mi az?

Több mint 113 milliárd forint szerepel a Paks II Zrt. tőkeemelése címszó alatt a 2016. évi költségvetés tervezetében.

megtekintés

89 éves korában elment a blues-legenda, B.B. King

Nyolcvankilenc éves korában elhunyt B.B. King világhírű blues-zenész - közölte a BBC.

megtekintés

A miniszter is utánanéz, hogyan lesz a portásból közmunkás

Az LMP képviselője, Szél Bernadett robbantotta a bombát: a Klik intézményei kirúgják az alkalmazottakat, hogy közmunkásként dolgozzanak tovább.

megtekintés

Tovább csúszik az esztergomi vasút

Újabb csalódást tartogat a nyár az esztergomi vasútvonalon három éve vonatra váró utazóknak.

megtekintés

Borult, délnyugaton esős idő lesz ma

Délnyugat felől beborul az ég, A Dunántúlon és délen napközben sokfelé várható eső, zápor, északkeleten csapadékmentes marad az idő.

megtekintés

Majd akkor szóljanak, ha már folyik a vér - "Betyársereg Szúcson"

Egy Ózdról kitelepített cigány család megérkezik egy vidéki faluba, ahol összetűzésbe kerül a helyi nagymenő cigány családdal.

megtekintés

Üzent az Iszlám Állam vezetője a muszlimoknak

Hangfelvételt tett közzé az Iszlám Állam, amin a vezetője, Abu Bakr al-Bagdadi üzenetet intéz a muszlimokhoz - közölte a BBC.

megtekintés

Természetessé vált a barátok utáni kémkedés?

Vajon miért nem tiltakozik erőteljesebben a legutóbb kipattant német–amerikai lehallgatási ügy miatt Franciaország, amikor az évek óta folyó kémkedési akció kitüntetett célpontjai közt francia politikusok, üzletemberek voltak?

megtekintés

Mészáros Lőrinc adókedvezményt és közbeszerzéseket kap, a keményen dolgozó emberek semmit

Tállai András államtitkár ma jelentette be a növekedési adóhitel bevezetését, ennek lényege, hogy az a cég, amely előző évben ötszörösére növeli adózás előtt eredményét, az elhalaszthatja az adófizetést.

megtekintés

Nincs kéznél papír? Ezzel a tollal szó szerint bárhova írhat, csak a mobilján lesz nyoma

A Phree egy olyan okostoll, amellyel bármikor bármilyen felületen írhatunk, legyen az egy bútor vagy mondjuk a kezünk, ugyanis nem tinta van benne, hanem egy érzékelő, amely az írásokat és rajzokat a mobilon jeleníti meg.

megtekintés

Majdnem 100 millióért hirdet Budapest a Metropolban

Mialatt a Közgép sorra veszíti el a közbeszerzéseket, és a vállalkozó sajtóbirodalma is megsínyli a kialakult konfliktust, a Metropol még kapott egy megbízást a fővárostól.

megtekintés

Szinte egyetlen kézfogásból megmondják, lesz-e szívrohamod!

A kéz szorítóerejének mérésével az orvos viszonylag megbízhatóan tájékozódhat arról, mekkora a páciens szívinfarktus- és agyvérzéskockázata - állapította meg egy nagyléptékű kanadai kutatás.

megtekintés

17 éves osztálytársnője félmeztelen fotóját rakta ki a netre egy fiú

Feljelentést tett egy 17 éves lány, mert osztálytársa meztelen fotókat készített róla, majd feltöltötte az internetre.

megtekintés

Amikor egymás őrei voltunk saját börtönünkben

1955-ben ezen a napon írták alá a szovjet befolyási övezet közép- és kelet-európai országai a Varsói Szerződést, hogy erre hivatkozva további harmincöt évig vendégeskedhessen nálunk az orosz hadsereg, a keleti blokk tagjai pedig egymás börtönőreiként sújthassanak le a szocialista tábor renitens országaira – azaz egymásra.

megtekintés

Mészáros lehet a Lex Haverok nagy nyertese

Ritka rövidre sikeredett a jövő évi adócsomag, de azért sikerült belefogalmazni egy Lex Haverok címen értelmezhető módosítást belevinni, amelynek lényege, hogy a meglóduló eredményük után a kedvezményezett cégek halasztva fizethessék majd az adójukat.

megtekintés

Oldalak