
Az orvos felelőssége a törvény szerint csak a kórház bejáratáig terjed. A mentőknek kellett volna segíteni.
megtekintés
Túlnyomóan napos, északkeleten egész nap derült, de másutt is csak kissé felhős idő várható. Egészen hétvégéig kitart a szép idő, de a hét közepére kissé visszaesik a hőmérséklet.
megtekintés
Megéreztem, hogy az MTVA sajtóosztálya addig húzogatja a farkát, míg egy tisztességes merevedés ki nem jön belőle: sikerült a magyar sajtó jelentős része és a szakemberek által is egyöntetűen bukásnak tekintett március 15-i nézettséget kihozni úgy, hogy a naiv olvasók azt higgyék, mindenki hazudott, a köztévé meg letarolta a piacot, hiszen 5,3 millió néző, az már komoly szám, ugye.
megtekintés

A pályázat már kiírásra került, melynek értelmében 200 millió forintot fizetnek azért a koncepciótervezetért, amely a legelőnyösebben gondolja majd át a terület hasznosításának részletes kérdéskörét.
megtekintésSzékesfehérvár - A Horog utca környékén lakók hosszú éveken át nézegethették az ide elképzelt társasház földből meredező vasait: nagy tervekkel indultak a beruházók, még nagycsaládos lakásprogramot is álmodott annak idején az önkormányzat.

A külföldi illetőségű cégeken, például a Google-on és Facebookon is behajthatja a magyar adóhatóság az 1500 eurót meghaladó reklámadó-tartozást.
megtekintés
Szerbia - az uniós országokat leszámítva - az egyik legstabilabb befektetési lehetősége a magyar gazdaság szereplőinek - hangsúlyozta Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter a szabadkai Pannon RTV egyik hírháttérműsorában.
megtekintés

A bor pozitív élettani hatása nem elhanyagolható.
megtekintés
Litkai Gergely és Vinnai András sorozata, a Fapadtizenkét új epizóddal kerül képernyőre szerdától a megújult Duna TV-n.
megtekintés

A jelenlegi 7,06 forintos végződtetési díj nettó 1,71 forintra csökken április 1-től.
megtekintés

Sokan elégedetlenek a devizahiteles értesítőjükben található számokkal és nem értik, hogyan lehet, hogy csak ennyit kapnak vissza a bankjuktól.
megtekintés

Egyre több devizahiteles ügyfél kapja meg az elszámolási értesítőjét, de sokan nem elégedettek a visszajáró összeggel.
megtekintés

Hivatalos látogatásra kedden Jordániába utazik Kövér László, az Országgyűlés elnöke.
megtekintés

A Mol Nyrt. igazgatósága 50 milliárd forint osztalék kifizetését javasolja a társaság éves rendes közgyűlésének - tette közzé a Mol a BÉT honlapján.
megtekintés

„Az úgynevezett utazásmegosztó szolgáltatás ellenőrzése is napirendre került” – válaszolta a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) az Uberrel kapcsolatban feltett kérdéseinkre.
megtekintés

Krími parlamenti képviselők és a Krímben törvénytelenül létrejött új hatalmi szervek vezetői - köztük Szerhij Akszjonov "miniszterelnök" - ukrán területen maradt ingó és ingatlan vagyonának lefoglalásáról döntött egy kijevi bíróság.
megtekintés

Bár a gyógyszereket nem mellőzheted teljesen az életéből, bizonyos helyzetekben talán érdemes gyengédebb megoldásokkal is próbálkoznod.
megtekintés

A szocialisták politikai felelősséggel tartoznak az évtizedes pénzügyi korrupcióért, hiszen az ő kormányzásuk alatt, az ő törvényeik és bizalmuk mellett tüntették el az emberek pénzét – közölte a Fidesz-frakció hétfőn az MTI-vel.
megtekintés

Németországban történelmi csúcsra emelkedett a külföldiek száma, a 81,1 milliós országban nagyjából minden tizedik ember külföldi állampolgárságú a szövetségi statisztikai hivatal (Destatis) hétfőn megjelent adatai szerint.
megtekintés

Nincs helye gyávaságnak, elő a tetkóval - írta a Fidelitas a tapolcai időközin induló Rig Lajosnak, aki - az ifjúfideszesek állítása szerint - az SS jelmondatát tetováltatta a karjára.
megtekintés
.jpg)
Ő a „kétharmad lebontója”, a „veszprémi győző”, a ballibek reménysége.
megtekintés

A Fidesz szerint a közelmúlt brókerbotrányai miatt zajló büntetőeljárásokban el kell kobozni a csalásokban részt vevők teljes magánvagyonát.
megtekintés