A kádban fekve lett rosszul az ötvenes éveiben járó nő Dunaújvárosban, ezért mentőt hívtak hozzá. Emlékei szerint csak pár percre vesztette el az eszméletét, és mire a mentő kiért, már teljesen magánál volt. Azt gondolta, hogy csak az eszméletvesztés miatt viszik kivizsgálni, így a mentősökkel tartott – a táskáján kívül semmi egyebet nem is vitt magával. Meglepetésére azonban a dunaújvárosi kórház pszichiátriájára vitték.

A mentősök az anamnézisben azt írták, hogy a hölgy nagyobb adag Frontint vett be, mert öngyilkos akart lenni. A kórházban aztán elmondta: esze ágában sem volt megölni magát, csak a szokásos reggeli gyógyszereit vette be. Kérdéses, hogya kiérkező mentősök erről hogyan bizonyosodtak meg, hiszen a nőt nem kérdezték ki, és nem tájékoztatták az egészről.

A pszichiátriai osztályra érve az ügyeletes orvos szemügyre vette a nőt, és a vizsgálat ebben nagyjából ki is merült. Haza szeretett volna menni, de egy jól megtermett ápoló közölte vele: nem mehet sehová, sőt, le kellett vetkőznie, és a ruháival együtt minden saját tárgyát egy fekete zsákba kellett tennie. Meztelen nem maradt, hiszen egy majdnem megfelelő méretű zöld kórházi pólót biztosítottak a számára, és még a bugyiját is magán tarthatta. Ebben az öltözékben, mezítlábkísérte el az ápoló egy másik emeletre, egyenesen a zárt osztályra. Mivel itt már sűrűn hangoztatta, hogy nem őrült, és haza akar menni, elmondása szerint az ápoló karon ragadta, és úgy vonszolta tovább, miközben ő mezítláb araszolt a decemberhez méltóan hűvös kórházi folyosók kövén.

A zárt osztályon a nő egyre zaklatottabb lett, hiszen nem értette, miért fosztják meg a szabadságától, miközben egyetlen „bűne” az volt, hogy rosszul lett a fürdőkádban. Így aztán levetették vele a bugyiját, bepelenkázták, majd a bokáinál és a csuklóinál az ágyához kötözték. E mellé pedig – bár sosem volt pszichiátriai beteg – kapott egy tekintélyes adag nyugtató- és antipszichotikum-injekciót is, hátha ettől kevésbé kapálózik majd és nem próbál meg kiszabadulni. Bár egy ilyen „kezelés”rendszerint bőven elég, hogy valakit szinte öntudatlan állapotba juttasson, a biztonság kedvéért aznap este ezt megismételték.

A nő férje még aznap megpróbálta meglátogatni őt, de elhajtották azzal, hogy már alszik. Másnap reggel azonban ismét megjelent a kórházban, és mivel kikérte magának azt, ahogy a feleségével bántak, meglepő gyorsasággal született egy ambuláns lapa „kezelésekről” – melyen a diagnózis már nem öngyilkossági kísérlet volt, hanem „alkalmazkodási zavar” –,a nőt pedig azon nyomban el is engedték. Az már sosem fog kiderülni, hogy meddig tartották volna bent lekötözve a zárt osztályon, ha férje nem jön érte – a legtöbben nem ilyen szerencsések a pszichiátrián.

A nő ezután egy jogvédő szervezethez fordult segítségért, akik többek között az Alapvető Jogok Biztosát is megkeresték egy beadvánnyal, az eset kivizsgálását kérve. Az ombudsman ez alkalommal is alaposan utánajárt az ügy minden részletének, és jó néhány szabálytalanságot, valamint az alapvető jogok megsértését állapította meg egy frissen kiadott jelentésben. A dokumentációból többek között az derült ki, hogy a nő semmilyen tájékoztatást nem kapott a fizikai/kémiai korlátozás előtt vagy után, holott mindez elkerülhető lett volna, ha közlik vele, miért tartják bent.

Az ombudsman felkérte az országos tisztifőorvost, hogy a pszichiátriai osztály tekintetében a tárgyi és személyi minimumfeltételek teljesülését, valamint azt, hogy biztosítják-e a betegek kapcsolattartási jogának érvényesülését a házirendben is megjelenő módon. (Állampolgári Bizottság az Emberi Jogokért Alapítvány)