h i r d e t é s

Gábor György: Ez igenis demokrácia, most újfent maga szolgáltatja a bizonyítékát...

Olvasási idő
1perc
Eddig olvastam

Gábor György: Ez igenis demokrácia, most újfent maga szolgáltatja a bizonyítékát...

2020. június 04. - 09:40

 

Nincs abban semmi, hogy a holnapi trianoni megemlékezésen az ellenzéki képviselők nem kaphatnak szót, hiszen előbb a ház elnöke, aztán Gulyás miniszter is kinyilvánította, hogy az ellenzék nem része a magyar nemzetnek. 

Gábor György - Fotó: Európa Expressz / Facebook

Így aztán nagyon helyes, ha ezen a nemzeti megemlékezésen, a törvényhozás templomában, amely magától értetődő módon nem az ellenzéki képviselők és nem az ellenzéki szavazók élettere (Lebensraum), nem szólalhatnak meg a háttérhatalomtól mozgatott, idegen érdekeket kiszolgáló nemzettest-ellenesek, nehogy gátlástalanul terjesszék az idegenszívű mételyt.

Örülök, hogy a parlamenti ülésen holnap megjelenő ellenzékiek magukba pillantva belátták a fentieket, s csendben, szégyenkezve ülnek majd a helyükön. Abban bízom, lesz annyi eszük és jegyzetelnek majd, hogy legalább profitáljanak valamit az elhangzó beszédekből.

És annak is örülök, hogy a kormányzó hatalom, amely az elmúlt hetekben tépte a száját, hogy ez igenis demokrácia, most újfent maga szolgáltatja a bizonyítékát annak, hogy való igaz: ez tényleg demokrácia, s való igaz, itt soha nem vetemednének arra, hogy elhallgattassák azokat, akik nem értenek egyet velük. (Special thanks to Orbán Viktor!)

Amúgy ugyanazért, amiért a felhatalmazási törvénybe nem került határidő, mert így lehetett mantrázni, hogy az ellenzék „víruspárti”, most majd azt lehet hallgatni, hogy az ellenzéknek egy szava sem volt a trianoni megemlékezésen. És igaz: ott ülnek majd holnap, teljes csöndben, jól nevelten. Pedig akár a parlament folyosóján, akár a parlament épülete előtt ők is megemlékezhettek volna.

Európa Expressz


 

h i r d e t é s