A kormány több ponton módosította, illetve kiegészítette a nemzetgazdasági szempontból kiemelt jelentőségű közlekedési infrastruktúra-beruházások listáját. Így például új út épül a veszprémi sportlétesítmények megközelítésére a 8-as számú főúttól, és kerékpárút kerül a tokaji Tisza hídra.
A túlóratörvény a magyar gazdaság legfontosabb belső ellentmondására mutat rá: hogyan lehet maximalizálni az iparba áramló külföldi tőkét úgy, hogy közben a migrációt a lehető legalacsonyabb szinten tartják - kezdi a magyarországi rabszolgatörvényről szóló átfogó cikkét a Financial Times, mely szigorúan a gazdasági oldaláról világítja meg a kérdést és egész európai, valamint németországi kontextusba helyezi a héten kihirdetett törvényt.
A kormány sok milliárd forintot költ arra, hogy a „Családok Évében” intenzív kampánnyal és a szokásos irányított kérdésekkel operáló nemzeti konzultációval hozza meg a fiatalok kedvét a gyerekvállaláshoz. Eközben az ellenzéki pártok, a szakszervezetek és a munkavállalók nagy részének ellenkezése dacára elfogadta a túlóratörvényt, aminek beláthatatlan következményei lesznek.
Történetének legnagyobb uniós támogatását nyerte el a HungaroControl, a Magyar Légiforgalmi Szolgálat 3,5 milliárd forintból valósíthat meg újabb fejlesztéseket, amelyek tovább erősítik a repülésbiztonságot és segítik a légiforgalmi irányítás hatékonyságát - közölte a HungaroControl szombaton az MTI-vel.
Javította Ukrajna adósosztályzatát pénteken a Moody's Investors Service, egyebek mellett a Nemzetközi Valutaalappal (IMF) kötött készenléti hitelmegállapodással és a korrupció letörését célzó reformokkal indokolva a lépést. A nemzetközi hitelminősítő szerint a felminősítés mellett szól az is, hogy az ukrán gazdaság az Oroszországgal kialakult konfliktus hatásaival szemben is mind ellenállóképesebb.
Decemberben Brüsszelből 354 milliárd forint támogatás érkezett, ami az addigi éves 574 milliárdhoz képest jelentős összeg. Az államháztartás hiánya ezzel jelentősen csökkenhet a megelőlegezett kifizetések részbeni kiegyenlítésével.
A kórházak egy része többet költ, mint amennyi pénz kifizetésére jogosult lenne, egyes intézményekben pedig egyszerűen törvénytelenül könyvelnek, mégpedig notórius módon - mondta el Domokos László, az Állami Számvevőszék (ÁSZ) elnöke a Magyar Idők pénteki számában megjelent interjújában.
A fejlesztésnek köszönhetően mától már autópályán lehet eljutni Debrecenből Berettyóújfaluba, és onnan az országhatár felé a 47-es főútig. Az új szakaszokat Palkovics László innovációs és technológiai miniszter, Vitányi István, Hajdú- Bihar megye 4. sz. választókörzetének országgyűlési képviselője, Cseke Attila, az RMDSZ szenátora és Nagy Róbert a NIF Zrt. vezérigazgatója adták át.
Megsértette a tisztességtelen kereskedelmi gyakorlat tilalmát az Unilever Magyarország Kft. a 2015-2017. évi Domestos iskolamosdó felújítási programjaival kapcsolatos hirdetéseivel a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) megállapítása szerint, a jogsértés kimondása mellett a hatóság eltekintett az egyéb jogkövetkezményektől - közölte a GVH csütörtökön az MTI-vel.
A Penny Marketnek több mint 10 éve szívügye a gyermekek támogatása: az elmúlt években több mint százmillió forinttal támogatták az Együtt a Daganatos Gyermekekért Alapítványt, emellett tárgyi adományokkal, játékokkal és készpénzzel segítenek többek között óvodákat, kórházi osztályokat és különböző intézményeket – méghozzá a vásárlók közreműködésével.
Az energiavállalat és a kereskedelmi áruházlánc megállapodása értelmében 123 ALDI parkolójában lesz elérhető az E.ON által telepített és üzemeltetett elektromosautó-töltőállomás, és a legtöbb ezután épülő ALDI üzletnél is kiépítik majd a töltőket. Az áruházlánc parkolóiban megnyíló E.ON töltőállomás-hálózat országszerte összesen több mint 360 új töltési pontot jelent majd, mivel üzletenként kettő vagy négy töltési lehetőség áll majd rendelkezésre. Ez egy nagy lépés az elektromos autózás infrastruktúrájának kiépítésében.
Megerősítette a Kormányzati Tájékoztatási Központ azt az értesülést, hogy a kabinet új eljárást rendel el a Budapest-Belgrád vasútvonal magyar szakaszának fejlesztésére, miután az építkezés becsült költsége mintegy 10 százalékkal megemelkedett.
Német mintát alkalmazott a magyar jogalkotó, amikor 2012-ben a Munka törvénykönyve (Mt.) módosításával bevezette a munkaidőkeret és az elszámolási időszak fogalmait - ezek eddig maximum egyéves időtartamúak lehettek, ám most a rabszolgatörvényként emlegetett rendelkezéssel három évre tolták ki a felső határt.