
Hatezer embert bocsát el a légitársaság, amely már 2014-es légi katasztrófák előtt is veszteséges volt.
megtekintés

Hétfőtől Romániában már nemcsak a kenyér, hanem minden élelmiszer esetében csak 9 százalékos áfát kell kifizetniük a fogyasztóknak és a forgalmazó cégeknek.
megtekintés

A céges adatokból nem látszik egyértelműen, mi lett azzal a tetemes nyereséggel, amelyet Tiborcz Istvánnak, a miniszterelnök vejének a volt cége, a közbeszerzéseken sikert sikerre halmozó Elios Innovatív Zrt. abban az időszakban termelt, amikor Tiborcz még résztulajdonosa volt.
megtekintés

Megdöbbentőnek tartja a szolnoki Dr. Hegedűs T. András Szakiskola, Középiskola, Általános Iskola és Kollégium vezetősége a fenntartó Országos Roma Önkormányzat (ORÖ) közgyűlésének azon döntését, hogy nem működteti tovább az iskolát, és büntetőfeljelentést tesz ismeretlen tettes ellen a hátrányos helyzetű gyermekeket oktató intézmény gazdálkodása miatt.
megtekintés

Az OECD elemezte hogyan teljesít a magyar gazdaság a szomszédos országokhoz képest, és azt is megnézték, hogy egy kezdő cégnek mennyire van egyszerű dolga.
megtekintés

Jelentősen, ötödével csökkent egy év alatt a fogyasztók rezsitartozása - írta hétfői számában a Napi Gazdaság.
megtekintés

Bár egyre kevesebb az ingyenesen használható hirdetési lehetőség a Facebook oldalain, a cégek többsége szerint megéri Facebookozni - derült ki az RG Stúdió Kft. legfrissebb kutatásából.
megtekintés

Hétfőtől határozatlan időre felfüggeszti a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium (NFM) a társasházak energia-megtakarítását célzó felújítási pályázatok befogadását.
megtekintés

Egy öttalálatos szelvény van az e heti ötös lottón, vagyis elvitték az ötmilliárd forintos főnyereményt.
megtekintés

A panaszos eseteket és az esetleges hitelkiváltásokat leszámítva véget ért a devizaalapú hitelek elszámolása és forintosítása.
megtekintés

Oroszország arany- és devizatartaléka csökkent a múlt héten, miután az előző héten 3,8 milliárd dollárral emelkedett.
megtekintés

Ukrajna átütemezné az adósságkezelését, a hitelezői viszont nem örülnek annyira.
megtekintés

470 millió forint osztalékot vett ki Tiborcz István és tulajdonostársa cégeikből, mielőtt eladták azokat.
megtekintés

Kétharmaddal nőtt a fapados légitársaság profitja, miután úgy döntöttek, befejezik a tahóságot.
megtekintés

Több fontos hazai makrogazdasági adat is megjelenik a jövő héten, ezek közül az ipari termelési adat és az első negyedéves részletes GDP-adat lesz pénteken a befektetők figyelmének fókuszában.
megtekintés

Az adóhatóság is sáros az LMP szerint, hogy bedőlt az egyik legnagyobb húsüzem, a kapuvári húsgyár.
megtekintés

Több mint tíz éve teljesíti a súlyos betegségben szenvedő gyermekek kívánságait a Csodalámpa Alapítvány, amely azzal a céllal jött létre, hogy enyhítse a kórházi kezelések fájdalmát, és az aggódó szülőkben erősítse a hitet.
megtekintés

A hagyományosan mostohán kezelt takarítási és karbantartási feladatokat a MÁV-Start Zrt. új, svájci gyártmányú motorvonatain próbálgatja.
megtekintés

A szocialista Burány Sándor ismertette az MSZP háromkulcsos személyi jövedelemadó-tervezetét.
megtekintés

A hét vesztese: Csökken a hazai víziközmű-szolgáltatók bevétele, mert csökken a vízfogyasztás, és kisebb lett a lakossági tarifa, miközben új terhek rakódtak a víziközmű-szolgáltatókra.
megtekintés

A kormány kimaxolja a termelési riport műfaját. Szombat délelőtt az M1-en robbant a hírbomba, mely szerint nőtt az állattenyésztési ágazat teljesítménye - írja a Propeller.
megtekintés

A Morgan Stanley és a Fitch Ratings elemzői is kilátásba helyezték Magyarország felminősítését.
megtekintés

Az Eurostat adatai szerint a szlovákiai átlagbér már lehagyta a magyart és a lengyelt is.
megtekintés

Korai lenne kommentálni a magyar leányvállalat eladását - mondta German Gref, az orosz Sberbank elnök-vezérigazgatója pénteken az MTI-nek.
megtekintés

Naponta 45-60 új fogyasztói kérelem érkezik a Pénzügyi Békéltető Testülethez (PBT) az elszámolással, forintosítással kapcsolatban, a május 26-ig beadott 419 kérelem többsége a helyes elszámolás megállapítását kérte.
megtekintés

Korábban már tudni lehetett, hogy megújul, most az derült ki, hogy mennyiért.
megtekintés

Összeomolhat a nyugdíjrendszer, ami ma működik, legfeljebb 2030-ig finanszírozható.
megtekintés

Mongólia a magyar technológiaexport kiemelt országa lesz a jövőben - közölte Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter pénteki ulánbátori tárgyalásai befejeztével.
megtekintés

A jegybank adatai szerint a lakosság minden eddiginél több megtakarítást tart készpénzben.
megtekintés

Vallomást tett tegnap Kulcsár Attila az ellene és húsz társa ellen a Fővárosi Törvényszéken sikkasztás miatt folyamatban lévő büntetőperben.
megtekintés

Már 2016 elején érkezhetnek az első e-kártyák, amelyek kiváltják a már meglévő azonosítókártyákat.
megtekintés

Nem sok jót lehet hosszútávon jósolni a magyar nyugdíjrendszernek a Nyugdíjbiztosítási Alap demográfiai előrejelzései alapján.
megtekintés

Glattfelder Béla, a Nemzetgazdasági Minisztérium gazdaságszabályozásért felelős államtitkára szerint megszüntethetik a gépjárművek teljesítményalapú adóztatását Magyarországon.
megtekintés

Egyelőre csak 20 milliárd forintnyi adósságot törleszt a kormány a kórházak helyett, a maradék tartozásnak pedig csak felére elég a pénz.
megtekintés

Brüsszel az uniós pénzek szabályos elköltése érdekében a közbeszerzések újraszabályozását várja a magyar kormánytól.
megtekintés

Első alkalommal adta át a BKIK Gazdasági Szolgáltatások Tagozat Tanácsadói Osztálya a Tanácsadói Életműért díjat.
megtekintés