
A Magyar Nemzet szerint egy év alatt kereshettek 50 milliárd forintot a letelepedési kötvényt áruló, többségükben offshore társaságok, amelyeket csak a Rogán Antal vezette gazdasági bizottság jelölhet ki.
megtekintés

Üzemi terület, idegeneknek belépni tilos – figyelmeztet a tábla a keszthelyi Pázmány Péter utcában.
megtekintés

Míg tavaly májusban az eladott otthonok harmadának négyzetméterára 100 ezer forint körüli volt, addig idén ugyanez az arány már csak 22 százalékos...
megtekintés

Harminckét OECD tagállam között Magyarország az utolsók között szerepel az egy főre jutó gyógyszerközkiadással, ami a megbetegedési mutatóink alapján különösen szomorú - hívja fel a figyelmet közleményben az Innovatív Gyógyszergyártók Egyesülete (IGYE).
megtekintés

Miután jó egy évtizede Magyarországnak jutott a rossz fiú szerepe a kötvénypiacon a befektetési kategóriába sorolt Lengyelországgal szemben, a helyzet most megváltozni látszik.
megtekintés

Logisztikai központot épít 1,3 milliárd forintos beruházással Szekszárdon a budapesti T-Trans Főép Kft., a cég a beruházáshoz 500 millió forint európai uniós támogatást használ fel.
megtekintés

A Balatonnál az elmúlt hétvégén kezdődött a nyári szezon, és máris kaotikus állapotok uralkodtak a térségében
megtekintés

Egyre több magyar indul külföldre munkát vállalni, sokan tartósan is valamelyik európai országban képzelik el a jövőjüket.
megtekintés

A Brain Bar Budapest keretében tartott előadást Richard Florida, korunk egyik leghíresebb társadalomtudósa.
megtekintés

Londoni elemzők szerint nyolc hónap után pozitív lehetett a májusi magyar infláció, nagyot ugrott benzin ára.
megtekintés

Legalább négyszáz új munkahelyet létesít az idén Magyarországon a szolgáltató központokat működtető IT Services Hungary (ITSH) - jelentette be a külgazdasági és külügyminiszter hétfőn Budapesten.
megtekintés

Meghatározott feltételek mellett az adózó adójának mérsékléséről és fizetési könnyítéséről dönthet a NAV.
megtekintés

Májushoz képest ugyan nem drasztikus az áremelkedés, de éves alapon szépen megugrottak az árak.
megtekintés

Ilyenek lesznek az új paksi blokkok is – mutatták be a Roszatom képviselői a dél-oroszországi Novovoronyezsben az ottani atomerőmű befejezés előtt álló újabb reaktoregységét.
megtekintés

Az Új Selyemút Kína legfontosabb gazdasági projektje, amely összeköti az országot Afrikával és Európával.
megtekintés

A költségvetésből százmilliók mennek olyan focicsapatokra, amelyek nem tudják teljesíteni az első osztályhoz szükséges elvárásokat.
megtekintés

Kaotikus állapotok uralkodtak a Balaton térségében az idei szezon első kánikulai vasárnapján: a bezárt üzletek előtt dühös turisták ezrei fordultak sarkon és illették a legkülönfélébb jelzőkkel a vasárnapi zárva tartást kitaláló kormánypártokat.
megtekintés

Ellenzéki szavazatokra is szükség van ahhoz, hogy elfogadhassa a parlament azt a pénzügyi törvényjavaslat csomagot, amely a felügyeleti jogosítványokat a befektetési cégek megfelelő ellenőrzése érdekében szigorítja.
megtekintés

A jelenleginél akár 40 százalékkal is magasabb olajárat vizionált az iraki olajügyi miniszter az OPEC ma zárult bécsi találkozóján.
megtekintés

Csaknem két éve erősödik az építőipar, 6 év recesszió után bővült a termelés, nőtt a létszám, azonban továbbra is jellemző az irreálisan alacsony vállalkozási ár, a rossz jövedelemtermelő képesség, a lakásépítő cégek vegetálása.
megtekintés

Az osztrák főváros 2017-ig mintegy 250 járműből álló elektromos taxiflottát hoz létre.
megtekintés

D. Miklós, a Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal volt elnökhelyettese vádlott lett földmaffiaügyben.
megtekintés

A lajosmizseieknek nem kerül pénzébe a szennyvízcsatorna-hálózat kiépítése.
megtekintés

Romániában trükköznek az árakkal, mióta csökkent az ÁFA.
megtekintés

Miért nagy szám forintért Teslához hozzájutni?
megtekintés

Bőven van miből háborúznia a miniszterelnökkel Simicska Lajosnak.
megtekintés

A száraz tények: a Suzuki Motor Corporation hazatalicskázza a Magyar Suzuki tőkéjének 30%-át, ami 156 millió eurót jelent.
megtekintés

A kormányzati ciklus végéig a magyar kereskedőházak száma a mostani 29-ről 117-re növekszik, vagyis eléri a nagykövetségek számát – mondta Magyar Levente a Népszavának.
megtekintés

Csaknem háromezer településen nincs érdemlegesen saját szabadon felhasználható forrás – véli a Települési Önkormányzatok Országos Szövetsége (TÖOSZ), amely a jövő évi költségvetési tervezetet véleményezte.
megtekintés

Görögország az újabb belpolitikai válság küszöbére érkezett, miután a nagyobbik kormánypárt keményvonalasainak egyik vezető politikusa kijelentette: rendkívüli választásokat kell kiírni, ha az ország hitelezői ragaszkodnak legutóbbi javaslatukhoz.
megtekintés

Lerakták Magyarország legnagyobb naperőművének alapkövét a Mátrában.
megtekintés

Nyár végéig igyekeznek minden postára beszerelni POS-terminálokat, és onnantól mindenhol ingyenesen lehet majd bankkártyával is befizetni a csekkeket.
megtekintés

Zajlik a fejvadászat a nemrég államosított Magyar Kereskedelmi Bank vezérigazgatói posztjának betöltéséért.
megtekintés

Mellékletben foglalkozott pénteken a feltörekvő kelet-közép-európai gazdaságok helyzetével a Financial Times, amiben külön cikket szenteltek annak, hogy Magyarország az elsők között veszi igénybe az unió úgynevezett politikatámogató eszközét.
megtekintés

A magyar diplomácia olyan megállapodásokra törekszik a kínai külügyminiszter szombati látogatásán, amelyek regionális szerepünket erősítik.
megtekintés