70 milliót foglaltak le az állami földmaffiaügy vádlottjánál

Olvasási idő
kevesebb, mint
1 perc
Eddig olvastam
a- a+

70 milliót foglaltak le az állami földmaffiaügy vádlottjánál

2015. június 07. - 10:56
0 komment

D. Miklós, a Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal volt elnökhelyettese vádlott lett földmaffiaügyben.

Blikk azt írja, a nyomozók is meglepődtek, mennyi ékszert és karórát találtak a lakásán.

A lap szerint pedig nemcsak ez, hanem tetemes mennyiségű készpénz is volt az otthonában, hiszen 70 milliót foglaltak le.

D.-t költségvetési csalással és hivatali visszaéléssel vádolja az ügyészség, összesen 83 vádlott-társa van. 2012-ben 117,2 millió forint támogatást vettek fel öt cég révén jogosulatlanul, de a következő évben már 1 milliárd forintot céloztak meg, de lekapcsolták őket.

Az elnökhelyettes összesen 30 százalékos jutalékra tartott igényt, arra hivatkozva, hogy ebből még az elnököt is ki kell fizetnie, bár az utóbbi állítást a kihallgatása során tagadta – tájékoztatták bennfentesek a Blikket.

 

propeller.hu

Posted by SEJT on 2015. június 7.