Saját időbeosztás, az elképzeléseink, ötleteink megvalósítása, „a magam ura vagyok” érzés felbecsülhetetlensége. Az előbbi csak néhány kulcsszó – jó esetben – a vállalkozók munkaszervezésével kapcsolatban. Ma talán egyre népszerűbbek a kis- és középvállalkozások, nem meglepő módon. Sok előnnyel bírnak egy alkalmazotti státusszal szemben, de természetesen nagyobb felelősség is terhel egy vállalkozót. Hogyan kerül a képbe az online tér? Nem elég egy jó ötlet, kompetens munkatársak, a megfelelő ügyfélkör?
A Ryanair légiforgalmi adó néven az utasoktól szedi be a kormány által bevezetett extraprofitadót, amelyet a különadó kivetése előtt megvásárolt, július 1-je utánra szóló foglalások után is be kell fizetni. A 3900 forintos plusz költségről az utasok csütörtök délután e-mailben kaptak tájékoztatást.
Ennek nem lesz jó vége Magyarország számára – kiábrándító reakciók jöttek az Orbán-kormány újabb devizahitelére. Még jött pénz a befektetőktől, de megkérték az árát.
Világszerte ígéretes eredményekkel kísérleteznek a rövidebb munkahét bevezetésével, Magyarországon a nagyvállalati szektorban elsőként a Magyar Telekom indít pilot projektet a 4 napos munkarend megvalósíthatósága kapcsán, áll a cég csütörtöki közleményében.
Megszólalt a Ryanair a magyar különadó kapcsán, a Magyarországon jelentős piaci részesedéssel rendelkező ír diszkont légitársaság közleményében felszólította a magyar kormányt, hogy törölje el a „légitársaságokra és magyar állampolgárokra kivetett, elhibázott extraprofit-adót” – olvasható a cég közleményében.
Két hete, hogy bejelentették a brutális mértékű, több területet is érintő, 2000 milliárd forintos költségvetési kiigazítást. Ám nem látni a költségvetési törvényjavaslatban, hogy mégis hol és hogyan akarna spórolni a kabinet. - írja az mfor.hu
A Novavax gyógyszergyártó részvényárfolyama közel 23 százalékot esett az amerikai gyógyszerfelügyelet jelentésére, mely részletesen bemutatta a vállalat COVID-19 vakcinajelöltjének klinikai adatainak értékelését – írja a Marketwatch.
Az osztrák OMV schwechati finomítóját az üzem leállásával járó rendszeres karbantartása után nem tudják időben újraindítani – írta a VG internetes oldalán pénteken iparági forrásokra hivatkozva, amelyek szerint ez a helyzet ellátási gondokat vetít előre.
A WHB és az Épkar tulajdonában lévő Magyar Építő Zrt. tervezheti és építheti meg a karcagi multifunkciós sportcsarnokot, nettó 7 milliárd 453 millió forintért. A karcagi Ligeti úti sporttelep fejlesztését és a sportcsarnok építését korábban a kormány nemzetgazdasági szempontból kiemelt jelentőségű üggyé nyilvánította. A csarnoképítést is támogatja a kormány.
Akár öt százalékos gazdasági növekedés is lehet Magyarországon a CIB Bank elemzői szerint. A pénzintézet szerdai sajtótájékoztatóján elhangzott az is, hogy bár az inflációs nyomás erős marad, a GDP-növekedés akár 4% körüli is lehet.