h i r d e t é s

Gólok és koporsók

Olvasási idő
4perc
Eddig olvastam

Gólok és koporsók

2018. november 13. - 10:21

 

Hidegkuti Nándor - az eltitkolt múlt

2001-ben, "jó társaságban", az Orbán-kormány tagjaival ünnepelte születésnapját, a budai Sípos étteremben Hidegkuti Nándor, az Aranycsapat és az MTK legendás csatára - jutalmul nemsokára a Parlamentben vehette át az állami kitüntetést...
Másnap, a fürge újságírók már - ki így, ki úgy toldotta meg az ünnepségen elhangzottakat..., egyetlen zsurnalisztának jutottak eszébe a csodacsatár gyermekei. Az újdondász így írt róluk:
"Sportpályafutása végén nem törte meg, hogy elveszítette gyermekeit..., fia infarktust kapott, lányát gyomorrák támadta meg." 

A megtorlás legfontosabb perei (lásd 56-os Intézet “Megtorlás és emlékezés” c. gyűjteményét) - nyilvánvalóan csak az ábécérend okán - azonos oldalon szerepel két ügy: dr. Bibó István államminiszter és társai (dr. Göncz Árpád és Regéczy-Nagy László) büntetőpere illetve a Széna téri fiúké, “Blaski József és társai” címszó alatt.
A reformkommunistákra, azokra, akik nem eltörölni, hanem csak jobbítani akarták a szocializmusnak nevezett diktatúrát, vonatkozott az 1963-ban meghirdetett közkegyelem – ily módon napjaink közéletének legismertebbjei (Göncz Árpád, Fónay Jenő, Mécs Imre, Eörsi István, Haraszti Sándor, Márton András, Vásárhelyi Miklós, stb) néhány év vagy hónap letöltésével szabadulhattak. A gyermekharcosoknak azonban nem kegyelmezett a Kádár-rendszer: Bóna Rudinak és társainak az utolsó percig végig kellett szenvedni a rájuk kiszabott büntetést.
*

A fegyház takarítója

Nem véletlenül soroltam fel napjaink médiasztárjait, száz meg ezer névvel egészíthetném ki a fenti sorokat – az utókor legünnepeltebb egykori szabadságharcosai (ha nem lennének elfoglalva önmagukkal) elmondhatnák: szemtanúi voltak Bóna Rudi véget nem érő szenvedéseinek. Szemtanúi… és rövid ideig tétlen, közeli szemlélői is, hiszen dr. Göncz Árpád rövid ideig zárkatársa volt az ifjúnak akkor is, mikor a börtönbeli éhségsztrájkot, a provokált verekedést követően egy esztendővel megtoldották a renitens fiatal büntetését. Bóna utolsó börtönéveiben ismerkedett meg Hidegkuti Nándorral, az ötvenes-hatvanas évek labdarúgósztárja fiával. Az ifjabb Nándi elzüllött, köztörvényes bűncselekményekből tartotta fenn magát, és ha a szemérmes hatvanas-hetvenes évek, majd a demokrácia zsurnalisztái írhattak volna őszintén, ma már senki előtt nem lenne titok: az Aranycsapat kapitányának a fia hosszú-hosszú éveken át köztörvényes házimunkásként raboskodott a Budapesti Fegyház és Szigorított Börtön falai között…

Nándi és Rudi barátsága később a szabadlábra helyezést követően is megmaradt, mint két elátkozott lélek kapaszkodtak egymásba, a pokoli örvényben egyre mélyebbre süllyedve. Az után is, hogy Bóna Rudinak a letöltött 11 év múltán még kettőt a rácsok között kellett töltenie, hiszen közvetlenül a “szabadság” első napjaiban tiltott módon akarta elhagyni az országnyi börtönt – a disszidálási kísérletet pedig, mint ismert, a szocialista demokrácia őrei szigorúan büntették.

A tűzfényes csillagóra

13 év múltán az összes ajtó bezárult körülötte, szó szerint és átvitt értelemben is. Soha többé nem állt talpra, hátralevő éveiben mindinkább hanyatló erővel viaskodott a börtönben szerzett betegségével – az alkoholmámorral és azzal a nyomorral, melyhez foghatót csak társai némelyike szenvedtek el Kádár alkirálysága idején. Az 1990. esztendő számára már túlságosan későn érkezett meg. – Volt egy délelőtt, amikor fél órán át fontosnak látszott egykori zárkatársa számára, Göncz Árpád tűzte kopottas zakójára a boldog-boldogtalannak osztogatott érdemérmet, de az a tűzfényes csillagóra is elmúlt, jöttek a légszomjas órák, az éhezés hónapjai és az elfeledés, ahová Őt az ünneplők lökték.

A II. kerületi Török u. 2 sz. alatti lakásán egyetlenegyszer felkereste Fónay Jenő, aki nem segíteni jött, csak aláírását kérte: igazolni azt, hogy ő, a Politikai Foglyok Szövetsége akkori vezetője a forradalom résztvevője, valódi szabadságharcos volt a Széna téren. – Rudi csak nézte, nézte a börtönből ismerős arcot, nem írt alá, nem igazolt semmit, hangtalanul kifordult az ajtón, saját lakásában egyedül hagyta a hívatlan vendéget. Ott, a Török utcai lakásban, amely 1996 tavaszáig még az övé volt, nem élt egyedül. Együtt vegetált, morzsolgatta napjait Hidegkuti Anikóval, az Aranycsapat csodacsatára másik gyermekével – kettejüket gyakran látták együtt a Duna-parti Fény presszó elé kitett asztalok mellett ülve, ahol sohasem beszélgettek, csak bámultak maguk elé, a semmibe.

Anikót senki sem kereste

Az 1956-os szabadságharc negyvenedik évfordulója úgy múlt el, hogy környezetükből, a legendás időkre emlékező ünnepségekből nem érzékeltek semmit, őket sem kereste senki. A házban lakók mesélték (és a minden szempontból későn érkezett egykori bajtársak), hogy Bóna Rudi élettársa, Anikó holtteste hetekig ott volt a lakásban, bejelentést senki sem tett, a hullát már erősen bomlott állapotban szállították el a lakásnak alig-alig nevezhető sötét odúból.

Bóna Rezső magyar állampolgárnak, a Köztársasági Érdemrend tulajdonosának két héttel később már nem volt hova hazatérni. Az önkormányzati hatóságok elvették az utolsó menedékét is – ezt követően az emberi ronccsá vált egykori szabadságharcos budai és pesti kapualjakban húzta meg magát éjszakánként, vagy a parkokban a többi csavargó között.
*

A Hidegkuti Nándorról elnevezett új stadiont 2016. október 14-én avatták fel, Deutsch Tamás, Orbán Viktor és Csányi Sándor jelenlétében. A közönség, mikor a miniszterelnök szólásra emelkedett, addig fütyült, hangoskodott, hogy Orbán kénytelen volt visszavonulni. Csányi Sándor már meg sem kísérelte az előkészített ünnepi beszéd elmondását. - (K.E.)
*

 

©Kollár Erzsébet, 2018.
Szemenyei-Kiss Tamás: "Leszünk múzeumi tárgyak" c. írása.
Bibliotheca Nationalis Hungariae, Kézirattár

Budavári Palota "F" épület 
Fénykép: Áder János és Hidegkuti Nándor


 

h i r d e t é s