Gulyás Gergely: Nem voltam katona, és nem is akartam soha az lenni
Hírhamisítás történt - szerinte.
Nem akarja a Fidesz újra bevezetni a kötelező sorkatonai szolgálatot, ez az egész azért került szóba, mert valaki nem értette meg azt, amit Kövér László mondott, itt egy hírhamisítás történt, a házelnök nem akarja visszaállítani a sorkatonai szolgálatot, egyszerűen hibának tartja annak eltörlését – ezt Gulyás Gergely mondta az ATV Egyenes Beszéd című műsorában.
A Fidesz alelnöke szerint egyértelmű, hogy a jelenlegi körülmények között nem lehet bevezetni a sorkatonai szolgálatot, személy szerint ő sem tartaná ideálisnak ennek bevezetését. A politikus elmondta: ez a fiatalok elvándorlását erősítené, ahogy azt Kövér László is kijelentette.
Hozzátette: sem a kormány, sem a Fidesz elnökség nem tárgyalta ezt a kérdést, a lehetősége sem merült fel. Én nem voltam katona, és nem is akartam soha az lenni, nem is értettem egyet a sorkatonai szolgálattal – fogalmazott.
A terrorvészhelyzet bevezetésével kapcsolatban azt mondta: nem teljesen egyértelmű jelenleg a szabályozás, ezért van szükség az alaptörvény-módosításra. A Fidesz frakcióvezető-helyettese hangsúlyozta: egész Európában az eddigi védekezési lehetőségeket bővítik ki. A politikus elmondta: az a cél, hogy a biztonságot lehessen szavatolni.
Hozzátette: egy rendkívüli jogrend esetén nagy baj, ha a kormány és az ellenzék nem ért egyet, hogy mikor van terrorveszélyhelyzet. A viták elkerülése érdekében az alaptörvényben ezt meg kell említeni, akinek erre más kodifikációs javaslata van, arra nyitottak vagyunk – magyarázta.
A kapcsolódó videót itt nézheti meg >>