h i r d e t é s

Gyalázza a nem jól szavazó helyieket egy fideszes polgármester

Olvasási idő
kevesebb, mint
1 perc
Eddig olvastam
a- a+

Gyalázza a nem jól szavazó helyieket egy fideszes polgármester

2016. október 03. - 13:04
0 komment

Sipeki Zsolt a Pest megyei Dánszentmiklós fideszes polgármestere nem fogta vissza magát a vasárnapi népszavazás közben, és utána - írja az index.hu.

Gyalázza a nem jól szavazó helyieket egy fideszes polgármester

A csalódottságát a Facebookján fejezte ki: akik nem mentek el szavazni, azok szerinte felelőtlen, közösség dolgaival nem törődő, önző jellemek, akik jelen állapotukban a statisztikai adat szerepét töltik be.

Elemzésében azt is kifejtette, hogy szerinte Dánszentmiklóson "az igenek száma elhanyagolható lesz, mivel az elmeháborodottak száma elhanyagolható a településen". Pár sorral lejjebb az érvénytelenséget a nihil, a felelőtlenség és öncélú okoskodás következményének nevezi, ami szerinte hazaárulás.

Egy korábbi, vasárnap délutáni posztjában a 3000 fős település harmadáról mondott véleményt, amikor megírta, hogy melyik szavazókörben a legalacsonyabb a részvétel, és hozzátette, hogy "Ne hagyjuk, hogy a nemtörődöm, felelőtlen emberek hitványsága határozza meg Dánszentmiklós és Magyarország jövőjét! Irány a szavazófülke".

Végül Dánszentmiklós picivel az országos, 43,88 százalékos átlag alatt teljesített, a választásra jogosultak 43,16 százaléka szavazott érvényesen. Sipekit utolértük telefonon, azt elismerte, hogy ő írta a posztokat, de nyilatkozni nem akart.

index.hu