Gyárfás ügyvédje szerint nincsenek súlyos bizonyítékok a nyomozóknál
Gyárfás Tamás ügyvédje szerint nincs olyan bizonyító erejű nyomozati irat a nyomozók kezében, ami kétséget kizáró bizonyítottságot tud megalapozni Gyárfással szemben. - írja a 444.hu.
De Bánáti János a Magyar Időknek megjegyezte, hogy a teljes nyomozati iratcsomagot még nem kapták meg. Még néhány irat, illetve hangfelvétel lehet a ki nem adott anyagok között. Az ügyvéd szerint megkapott iratmennyiséget Gyárfás maga is átnézte már.
A Fenyő János húsz évvel ezelőtti megöletésével meggyanúsított Gyárfás a múlt héten csengette ki a 200 milliós óvadékot, így levették róla a nyomkövetőt, és a lakhelyelhagyási tilalom sem vonatkozik rá.
A kormánylap szerint Gyárfás kedden visszakapta az útlevelét, és a napokban Glasgow-ba utazik, ahol részt vesz az Európai Úszószövetség Bureau ülésén.