h i r d e t é s

Gyurcsány nem hazudtolta meg magát, a szocik után Bokrost is átverte

Olvasási idő
2perc
Eddig olvastam
a- a+

Gyurcsány nem hazudtolta meg magát, a szocik után Bokrost is átverte

2018. január 12. - 18:04

A teljesítményében semmit mutató DK, Gyurcsány túlmozgására, hazugságaira és hisztériáira alapozza kampányát.

Forrás: Bokros Lajos / Facebook

Eebben kiemelkedő segítséget kapnak a Fidesz bulvártévéjétől, az ATV-től és ügyesen próbálkozik még Bolgár György is.

Gyurcsány fő célja Karácsony lekaszálása és a Molnár-Mesterházy által irányított MSZP ellehetetlenítése. Gyurcsánynak semmi sem számít, csak az, hogy ő a média és az ellenzék látható hőse legyen - ezért bárkit beáldoz (várjuk a sajtópert - a szerk.).

"Négy hónapi hitegetés, sőt hazudozás után a DK elnöke végre bevallotta: nem akarnak megállapodni a Modern Magyarország Mozgalommal" - közölte a MoMa elnöke, Bokros Lajos a Facebookján. Bokros szerint szeptember elsején, a Közös Ország Mozgalom rendezvényén még Gyurcsány sürgette annak azonnali bejelentését, hogy a DK és a MoMa szövetséget köt a parlamenti választásokra. Bokros szerint viszont Gyurcsány "szándéka hamis volt, átvert bennünket" - mondta.

Bokros szerint a nagyobb baloldali pártok le akarják kaszálni a kisebb pártokat, erről szól az Együtt kirekesztése, de főleg az, ahogyan az MSZP maga kezdeményezte, aztán a Fidesz örömmel megszavazta, hogy az 1%-ot el nem érő pártok fizessék vissza a kampánytámogatást. - írja az Index 

Bokros szerint a nem akarnak demokratikus ellenzéki szövetséget, ezért beszél a baloldal legtöbb vezetője baloldali szövetségről, baloldali programról. "Mintha nem lennének konzervatív és liberális gondolkodású szavazók ebben az országban. Ők azonban róluk lemondtak" - írta Bokros.

Azt is megírta, hogy a MoMa nagyvonalúan lemondott pénzről, sajtóról, országgyűlési képviseletről, amikor 2014-ben nem indult el a választásokon, nehogy rontsa az ellenzéki összefogás esélyeit. Viszont ha egy párt egymás után kétszer nem indul a választásokon, akkor azt törlik a pártok nyilvántartásából. A MoMa számára ezért nincs más út, mint indulni 2018-ban.

Az Index-nek a cikk megjelenése után a DK éppen a korábban leírtak ellenkezőjét állította

"A DK ősszel mind a MoMa-nak, mind a Szolidaritásnak választási együttműködési ajánlatot tett. Listás befutó helyeket, egyéni jelölési lehetőségeket ajánlott a DK. Ezt a javaslatot a Szolidaritás elfogadta, meg is született a szövetségi megállapodás. A MoMa és Bokros Lajos azonban több körös tárgyalás és mérlegelés után az elutasítás mellett döntött. A DK ajánlata méltányos volt: a közvéleménykutatásokban nem mérhető támogatottságú MoMa-nak parlamenti képviselete lett volna a választások után.

A DK szerint álláspontjukat Pusztai Erzsébet támasztja alá, aki néhány napja lemondott a MoMa elnökségi tagságáról, és tegnap azt írta, hogy csak olyan pártra szabad szavazni, amely el fogja érni az öt százalékot.