h i r d e t é s

Gyurcsány szerint erős a gyanú, hogy "előre kitervelt, tudatos, rosszindulatú" választási csalás történt

Olvasási idő
2perc
Eddig olvastam
a- a+

Gyurcsány szerint erős a gyanú, hogy "előre kitervelt, tudatos, rosszindulatú" választási csalás történt

2018. április 10. - 15:53

A Demokratikus Koalíció (DK) nem fogadja el a választás végeredményét, mert elképzelhetőnek tartja, hogy vasárnap "előre kitervelt, tudatos, rosszindulatú" csalás történt.

A Demokratikus Koalíció (DK) nem fogadja el a választás végeredményét, mert elképzelhetőnek tartja, hogy vasárnap "előre kitervelt, tudatos, rosszindulatú" csalás történt.

Gyurcsány Ferenc pártelnök keddi, budapesti sajtótájékoztatóján bejelentette, a DK az összes kézzel írt választókerületi jegyzőkönyvet kikéri, hogy azokat összevethessék az interneten közzétett hivatalos választási adatokkal.

A politikus emellett újraszámlálást követel minden olyan választókerületben, ahol nem volt ellenzéki szavazatszámláló.

Azt is egyesével ellenőrzik, hogy a jegyzőkönyvek szerint hány érvénytelen szavazatot adtak le a választók és ezeket melyik pártok kapták volna

- tette hozzá.

Azt is egyenként kell ellenőrizni, hogy a jegyzőkönyvek tartalmaznak-e életszerűtlen aránytalanságokat az egyéni és a listás szavazatok között

- mondta.

A pártelnök indoklásként azt mondta, nincs hiteles magyarázat a választási informatikai rendszer vasárnapi összeomlására, ahogy arról sincs kimutatás, hogy a helyreállító munkák nem befolyásolták-e a nyilvánosságnak szolgáltatott adatokat. Hozzátette, hogy az informatikai rendszer összeomlása miatt nem lehetett interneten mozgóurnát rendelni, amivel sokakat kizártak a részvételből.

Az is gyanús, hogy a szavazatszámláló bizottságok tagjait több választókerületben nem engedték oda, amikor elektronikusan rögzítették a szavazás eredményét

- folytatta.

Gyurcsány Ferenc elfogadhatatlannak tartja, hogy az urnazárás után három és fél órán keresztül nem voltak nyilvánosak az adatok. Ezzel lehetőséget teremtettek arra, hogy egyes szavazókörökben akár órákig "manipulálják a választás végeredményét, és ha kell, új szavazatokat gyártsanak" - közölte. Szerinte arra sincs magyarázat, hogy a hivatalosa adatok szerint az urnazáráskor alacsonyabb volt a részvétel, mint fél órával korábban.

A DK elnöke konkrét példákra áttérve bemutatta egy újpesti szavazókör hivatalos eredménytábláját, ahol jelöltjük, Varju László 244 egyéni szavazatot kapott, de pártja egyet sem. Hozzátette, hogy a Pest megyei Gyömrő egyik szavazókörében egy másik jelöltjükre, Nyeste Andreára 73-an voksoltak, de a DK-ra senki.

Ez nem csak ésszerűtlen és életszerűtlen, de felveti annak a gyanúját, hogy a listás szavazatok összeszámlálásánál valakik tudatosan csaltak

- jelentette ki Gyurcsány Ferenc.

Hangsúlyozta, hogy 1990. óta nem fordultak elő ilyen anomáliák.

Egy kérdésre válaszolva azt mondta, az általa említett újpesti szavazókörben volt DK-s delegált, vele egyelőre egyeztetnek, mert nem világos, hogy az elektronikus adatrögzítésnél jelen volt-e.

Gyurcsány Ferenc egy másik kérdésre azt mondta, hogy már a választások éjszakáján is tettek bejelentéseket, és most mind a 106 választókerületi elnökükkel konzultálnak a továbbiakról.

Más témára áttérve Gyurcsány Ferenc megfontolandónak tartotta Gulyás Mártonnak, a Közös Ország Mozgalom vezetőjének a felvetését, hogy az ellenzéki képviselők ne vegyék fel a mandátumukat. Kiemelte, hogy az ilyen akcióknak csak akkor van esélyük, ha abban a teljes ellenzék részt vesz. Emlékeztetett, hogy korábban pártja képviselői kivonultak a parlamentből, de annak nem volt komoly hatása a közvéleményre.

Kép forrása: MTI Fotó: Illyés Tibor/MTI