h i r d e t é s

Ha nem történik valami váratlan fordulat, a Fidesznek jó esélyei lesznek tavasszal

Olvasási idő
2perc
Eddig olvastam
a- a+

Ha nem történik valami váratlan fordulat, a Fidesznek jó esélyei lesznek tavasszal

2021. október 01. - 16:29

Mráz Ágoston Sámuel úgy véli, hogy Dobrev Klára már nem lesz olyan sikeres a második fordulóban, mint az elsőben, de szerinte a Fidesz stratégiája mindkét eshetőségre felkészült.

A kép illusztráció! - Forrás: MTI

A Nézőpont intézet szeptemberben újabb 1000 fős, telefonos közvélemény-kutatást végzett, mely során a kormány és az ellenzéki összefogás támogatottságát térképezték fel.

A felmérésből kiderült, hogy nem változtatott a pártpreferenciákon az előválasztás és a "Stop Gyurcsány! Stop Karácsony!" petíció sem, csupán növelte a saját szavazóik aktivitását.

Jelen állás szerint a biztos pártválasztók 53 százaléka a Fideszre, 45 százaléka pedig a baloldali szövetségre szavazna.

Mráz Ágoston Sámuel, a Nézőpont Intézet igazgatója az ATV Start című műsorában azt mondta: „a Fidesz köszöni szépen, jól van”, ezeket az eredményeket látva, ha most lenne a választás, ők nyernék, de az egyelőre nem biztos, hogy áprilisban is így lesz. Ha viszont nem történik valami váratlan fordulat a Fidesznek jó esélyei lesznek – tette hozzá.

Mráz szerint a Fidesz számára előnyt jelenthet, hogy már lejátszotta a belső hatalmi harcokat. A peremszavazók ugyanis nem tartják elég egységnek az ellenzéki oldalt, a Fideszről pedig még a kritikusai is elismerik, hogy egy jól szervezett párt – magyarázta.

Mráz a műsorban kitért arra is, hogy a kormánypártok szerint Karácsony Gergely nyeri majd az előválasztást, ezért is építettek köré kampányt. De, ha például Dobrev Klára nyerne, a Fidesz akkor is előveheti a Stop Gyurcsány! Stop Karácsony! petíció első felét. Ha pedig az ellenzéki jelölt végül megbukik, elmondhatják, hogy részben az ő kampányuknak az eredménye volt. Mindezek alapján úgy vélekedett: a Fidesz stratégiai helyzete kedvezőbb.

Arra kérdésre, hogy Orbán Viktor számára mi lenne a kedvezőbb végkimenetel, azt válaszolta: a Fidesz ezt is „kellő nyugalommal szemléli”, mert mindegyik jelöltről levezették, hogy Gyurcsányhoz köthető.

Mráz szerint Dobrevnek a második fordulóban már nem lesz ekkora sikere, ugyanis bár a kampánya jó volt, de a stratégiai helyzete nem az. Az előválasztáson résztvevők kétharmada tudatosan nem rá szavazott, és korlátozott azon szavazóknak a száma, akik át szeretnének most szavazni Dobrev Klárára – vélekedett.

Mráz hozzátette: a vitás kérdések előzetes rendezése mindig előnyös egy pártnak, hiszen így egy egységes erőként tud majd mutatkozni. Szerinte azonban kérdéses, hogy ezek valóban lezárult viták-e, nem fognak-e esetleg később újra a felszínre törni. „Akik most egészen meglepő módon hallgatnak vesztesként”, ők sem fogalmaznak meg kritikát – mutatott rá, majd hozzátette: kérdéses, hogy ez így marad-e áprilisig, vagy valaki elkezd szivárogtatni, mások győzelme ellen dolgozni.

Mráz szerint egyébként a bizonytalan, úgynevezett „peremszavazóknak” (akik nem foglalkoznak a politikával, de elmennek szavaznak) nagy szerepe lesz tavasszal.

Arról pedig, hogy – Gulyás Gergely elmondása szerint – a Fidesz azt tervezi, hogy elküldi Gyurcsány Ferencnek a Stop Gyurcsány! Stop Karácsony! petíció során összegyűjtött aláírásokat, Mráz azt mondta: szerinte ennek nem lesz hatása a DK elnökére. „Azt hiszem, ezek a kijelentések a politikai humor kategóriájába tartoznak” – vélekedett. (atv.hu)