Szó sincs megbicsaklott elméről, torz személyiségről. 

Orbán élete végéig Magyarország ura, első embere, ha lehet, a leggazdagabb akar lenni.

Ha Orbán Viktor, a magyar kormányfő beteg, aki a saját fantazmagóriáinak rabja és kivezetni készül Magyarországot Európából, a civilizált demokratikus világból, akkor a magyar társadalom milyen kórban szenved, amikor hagyja, hogy ezt megtegye? A kérdés, hogy melyik betegség az igazán veszélyes? Az, amit egy embernél, jelen esetben Orbán Viktornál diagnosztizáltak, vagy az a járvány, az a ragályos hülyeség, passzivitás és megalkuvás, az a „Pató Pál szindrómának” nevezett kór, melyet több millió magyar kapott el, másik néhány millió mellett, akik viszont politikai-, kulturális és intellektuális farkasvakságban szenvednek, nem látnak az orruknál tovább, így azt sem ismerik fel, hogy Orbán Személyében vak vezet világtalant, mégpedig több milliót és ráadásul csúnyán félre?

A beteg emberrel, főleg a szellemi fogyatékossal a legprimitívebb népek is szépen, tisztelettel bánnak, megértéssel közelednek hozzájuk, sőt voltak olyan fejlett kultúrák, ahol az elmebajt isten adományának tekintették, és minél nagyobb baromságokat hordott össze valaki, minél jobban elragadta a fantáziája, minél erősebbek voltak a téveszméi, annál nagyobb figyelmet kapott a közösségtől. Ma sem lehet ez másképpen, amikor a liberális demokrata világ sok mindent tolerál, ami nem látszik normálisnak, vagy legalábbis nagyon elüt az általánosan elfogadott viselkedési formáktól, a megszokott értékrendtől. Ezért megértéssel és türelemmel kell közeledni Orbán Viktor betegségéhez. Már amennyiben viselkedése valamely kór következménye, mert ez azt jelenti, semmi értelme elítélni a tetteit, hiszen beteg, azaz nem ura a gondolatainak, a cselekedeteinek.

De, mi van, ha nem beteg? Mássága nem elmebaj, a tudat beszűkülésének a következménye, hanem csak arra vezethető vissza, hogy tényleg mást akar csinálni Magyarországon, mint az Európai Unió 27 másik tagországában, a demokratikus világban csinálnak, vagyis valóban hatékony, tettre kész, jól teljesítő, a problémákkal nem tökölődő, a korrektséget, meg a szabadságot, a liberalizmust, mint lejárt lemezeket sutba dobó diktatúrát akar építeni, ami immár nem egyszerű feltételezés azok után, hogy egyre-másra erősíti meg azt a véleményét, hogy a demokrácia jó dolog, de a diktatúra még annál is jobb? Nos, ha Orábn egészséges, akkor vagyunk igazán nagy szarban. Mert ez azt jelenti, hogy nincs itt szó megbicsaklott elméről, hatalmi mámorról, a személyiség torzulásáról. Ráadásul, – mivel nem beteg -, nem is gyógyítható.

Orbánnál nem betegségről, hanem arról van szó, hogy Felcsút szülöttje élete végéig Magyarország ura akar maradni, első ember, ha lehet ehhez a leggazdagabb is, mivel pénzre mindig szükség van a hatalom megszerzéséhez és megtartásához. Tehát tiszta elmével, egy sakkjátékos, vagy egy programozó szigorú és következetes logikájával építi fel a rendszert, kövezi ki az utat saját maga előtt, félre söpörve minden akadályt, ami célja elérésében hátráltatja. Nem számít, hogy az Európai Unió, vagy a Német Szövetségi Köztársaság, vagy az Amerikai Egyesült Államok a nemtetszésének ad hangot, arra meg végképp tojik, hogy vannak olyan magyarok, akiknek nem jönnek be a tervei, már az sem, amit eddig tett, mert tudja, hogy előbbieknek a legkisebb problémája is nagyobb a magyarok nyavalyájánál, a magyarok meg vagy ki fognak vándorolni, vagy már ki is vándoroltak, vagy végül beadják a derekukat, de ha nem is, ténylegesen semmit nem fognak tenni ellene, mert nem Orbán, hanem ők az igazi betegek, az akarat nélküli, bábok, akikkel azt csinálhat, amit csak akar.

Azok, akik nem fertőződtek meg a személyi kultusz, Orbán Viktor imádatának vírusával, azok úgy is csak siránkozni fognak az idők végtelenségéig. Betegesen azt szajkózva, hogy ez már mindennek a csimborasszója, ezt senki nem gondolta volna, ilyen nincs is, ez már majdnem szar. Igaz még nem teljesen, mert ugyan büdös és elég barna is, de a szar számos ismérvét még nem sikerül azonosítani benne, ráadásul, hasonló szar szerű ürülék máshol is előfordul a világban, és ott sem biztosak abban, hogy tényleg szarba léptek, vagy csak úgy érzik. Tehát csak azért, mert már nyakig ülünk a szarban, ne essünk át a ló másik oldalára, mert fölösleges farkast kiáltani addig, amíg bele nem harapott a seggünkbe. Mert ugye, mit fogunk kiáltani, amikor tényleg beleharap a seggünkbe a Jobbik? Az lesz igazán csak szar. Mi ez a szar ahhoz képest? Örüljünk, hogy nem szarabb a szar ennél a szarnál, mert lehetne sokkal szarabb! Nem beszélve arról, hogy a magyar értelmiség, és a magát demokratikusnak mondó udvari ellenzék, nyavalygásával ellentétben: „ha ez így folytatódik (mondjuk 2016, sőt esetleg 2018 után is) akkor ezt mi már nem fogjuk tovább bírni”, a történelmi tapasztalatokra támaszkodva, inkább azért fohászkodjunk, hogy ez a szar nehogy addig tartson, amíg mi ezt bírjuk.

Tehát hagyjunk fel azzal, hogy Orbánt megpróbáljuk betegnek diagnosztizálni, mert ő a legnormálisabb az egész országban. Egyedül ő tudja, hogy mit akar és ennek megfelelően, mit kell konkrétan tennie. Ezért tud buldózerszerűen haladni a célja felé, az agyatlan és így a diktatúrát nagyobb fájdalom nélkül eltűrni képes társadalom és az annak megfelelő intézményes háttér teljes kiépítése irányába. A többiek, a nem létező Fidesz, a még úgy sem létező ellenzék, a tényleg súlyosan elmebeteg emberek eme két vicces gyülekezete, akiket puszta nézésével képes volt Viktorka megbabonázni, mint kobra az egeret, a minden akaratától megfosztott, megfélemlített magyar társadalommal együtt tétlenül tűri, hogy Orbán Kobra Viktorka lassan körbefonja őket, és miután kiszorította belőlük az élet utolsó leheteltét is, körbenyálazza, lenyelje és lassan megeméssze valamennyit. Mindenkit, aki nem képes elmenekülni a vadászterületéről.

Egyedül abban bízhatunk, hogy a szemét, haszonleső és gerinctelen sameszei, a Lázárok és Rogánok, vagy a náluk is szarabb alakok, mert okosak, mint a Varga Mihályok és Gulyás Gergelyek, vagy a lázadó Simicska nyomába lépő, Mészáros Lőrincek, Csányi Sándorok, Demján Sándorok egy borgőzös, vagy pálinkamámoros bajnoki után a Puskás Arénában körbefogják a gyanútlan diktátort és a protokoll sorrendet szigorúan betartva, halkan hátba döfik, miközben Viktorka szájáról felszáll az egymilliárd forintos kérdés: „Te is fiam Lőrinc!” Csak ebben bízhatunk. Brüsszel, Berlin és Washington messze van, mi meg nem vagyunk sehol. Mi, akik nem szeretjük a nemzeti együttműködés hazug rendszerét, mi elképedt és csalódott magyarok, akiknek szemén még nem nőtt narancs színű hályog, súlyos és gyógyíthatatlan betegek vagyunk. Lassan a múlt század sötét, ötvenes évei után, az egyszer már megfékezettnek hitt gyermekbénulás járvány áldozataivá válunk. Már elfutni sem leszünk képesek a sorsunk elől, aminek süket és vak kovácsai vagyunk.

gepnarancs.hu (Címlap: Forrás: nyugdijas.network.hu)