h i r d e t é s

Hajrá, srácok! Csináljatok hülyét magatokból szorgosan

Olvasási idő
3perc
Eddig olvastam
a- a+

Hajrá, srácok! Csináljatok hülyét magatokból szorgosan

2017. március 26. - 07:29

Forrás: MTI

A Heineken ellen folytatott keresztescsillagos háborúval párhuzamosan ott a rohadtliberálfasisztaálcivilek kiirtását célzó gigamega rágóka a lötyögő protézissel küzdő híveknek. Van párhuzam a két dolog között – azon túl is, hogy mindkettőt Orbán és zenekara erőlteti -, mégpedig abban hasonlít a két ügy, hogy éktelen nagy baromság mindkettő. Ezen a ponton már nem árt óvatosnak lenni, mert egy óvatlan mozdulat és szabadságharcból közröhej lesz. A Heineken-megvédjükadrágamagyar-romániábangyártottsört (közbevetőleg jegyzem meg, hogy vannak Magyarországon gyártott kézműves – úgy értem, hogy tényleg kézműves – sörök, melyekért valahogy nem harcol olyan elszántan ártunk és ormányunk) Lázár János Romániába trappolásával és az igazitiltottcsíki sör rituális megkóstolásával immár menthetetlenül átborult a sírva-röhögős kategóriába, a civil szervezetek elleni háborúság még előtte van ennek az aktusnak. Nem sokkal, de előtte.

Hogy múlt időbe tehessük ezt a dolgot, abban sokan és nagyon keményen dolgoznak. Legutóbb Pilhál György keményvonalas Magyar Idők-harcos tett egy jókora lépést a viccosztályba sorolás irányába a MITŐL „CIVILEK”? címmel megjelent rövid, ám velős írásával.

„Egy régóta esedékes keresztelőünnepséget javasol a Századvég. A közvélemény-kutató egyik mostani tanulmánya során arra jutott: ideje lenne, ha a külföldi forrásokból fenntartott különféle »nem kormányzati« szervezeteket nem civil, hanem lobbista brigádokként tartanák számon. Merthogy azok”.

Értelmezzük az idézett gyöngyszemet! Induljunk a kályhától, mert úgy szép az összkép, ha az egészet átlátjuk. Van nekünk egy kormányunk, mely kormány a Fidesz néven futó párt Orbán Viktor nevű szupersztárjára épül. Az országban tartózkodó mintegy 8 millió választásra jogosult polgár közül alig több, mint 2 millióan szavaztak rájuk. A hirtelen honosított külhoni magyarokkal együtt. Adót viszont nem csak ez a 2 millió honfitársunk fizet, hanem a maradék 6 millió is. A befizetett adókat nevezzük közpénznek. Ezt a közpénzt kezeli a kormány (most tekintsünk el a különféle bűvészmutatványokkal, választási törvény átírásával, a választási körzetek átszabásával elért látszólagos kétharmadtól), ami rendben is van. Hiszen a kormány feladata a közössel gazdálkodni. Csakhogy azt a köz javára és nem a párt érdekében kellene tennie. Erről szerencsére szó sincs, az Orbán-Fidesz-kormány ívesen tesz mindenkire és teljes gőzzel a saját hatalmát építgeti a befizetett mindenki pénzéből.

Ebből a pénzből fizetik például a Századvég nevű gyülekezetet, amely társaság a neki juttatott milliárdok fejében bármikor és bármit alátámaszt a tanulmányaival, amire igény van. Ergo: a Századvég sem nem független, sem nem pártatlan, köze nincs a civilekhez, hanem kifejezetten a Fidesz nevű párt eszköze. Pont.

Az sem túlságosan nagy titok, hogy a Magyar Idők nem a piacról él – akkor már régen két tével kellene írni a nevét, holott egyetlen té sincs benne -, kifejezetten pártérdekeket szolgál, saját erőből már holnap sem tudnának megjelenni, pláne nem tudnák fizetni például Pilhál György kitűnő munkásságát.

Tehát: egy közpénzből pártérdekeket szolgáló intézetre hivatkozva egy pártpropagandát folytató lap munkatársa arról ír, hogy rohadjanak is meg sorrendben: Amnesty International, a Társaság a Szabadságjogokért, a Magyar Helsinki Bizottság, a K-Monitor vagy az Eötvös Károly Intézet. Mégpedig azért, mert:

Se legitimációjuk, se társadalmi támogatottságuk nincs ezeknek a kotnyeles gyülekezeteknek. Kéretlen prókátor valamennyi. Csak jönnek, nyüzsögnek, háborognak, miközben alig leplezett ideológiákat terjesztenek.

Esküszöm, először azt hittem, a költő a saját lapjáról és a Századvégről elmélkedik ilyen veretesen. De nem. Már csak az hiányzik (és ne legyünk biztosak benne, hogy nem fog bekövetkezni), hogy a pártérdeket szolgáló, közpénzből tömött Századvég tanulmányára, a Magyar Időkre és hasonló, kormányhirdetésekből, megrendelt pártpropaganda-cikkekből éldegélő oldalakra hivatkozva a CÖF-CÖKA békemenetet indítson, ahová a felcsúti fociakadémia buszaival szállítják a híveket. Már csak annyit tennék hozzá: hajrá, srácok! Csináljatok hülyét magatokból szorgosan. Akkor legalább kiderül, hogy a társadalom kétharmada nem olyan idióta, mint remélitek.

 

Szerző: Tamás Róbert / kolozsvaros.com