A morálteológus Veres nem támogatja a programot, és a hívő pároknak sem ajánlja. Pedig a hívek fogyatkozóban vannak, a katolikus egyház a rendszerváltozás óta folyamatosan apad. Ezt már nehéz lenne felróni a kommunista rendszernek, különösen azóta, hogy olyan rezsim van hatalmon, amely „keresztény Magyarországot épít”, és ezt az Alaptörvényben többszörösen is rögzítette. Veres egyébként a nézetei­­vel egyáltalán nem lóg ki az ultrakonzervatív püspöki karból. A magyar egyházban új jelenségnek számít a burkolt vagy nyílt pápaellenesség.

– Nem könnyű szabaddá válni – ezt még a rendszerváltás táján mondta egy frissen felszentelt fiatal püspök, Várszegi Asztrik, akit nem sokkal később, 1991-ben pannonhalmi főapáttá választottak. A Vatikán időben kapcsolt, készült a nagy keleti átalakulásra: Várszegivel együtt négy, viszonylag fiatal egyházi férfiút szenteltek püspöknek. (Közülük már csak Várszegi aktív.) Kellett az utánpótlás. Várszegi pozitív példa, Pannonhalma sikertörténet lett. Az általános megújulás azonban elmaradt, a nagy egyházmegyék máig válsággal küszködnek. Ebben komoly felelősségük van a püspököknek.

– A rendszerváltás körüli püspöki kar vegyes összetétele a Vatikán személyzeti politikájának felszínességét tükrözi – mondja egyik egyházi forrásunk. – Rómának Ferenc pápa előtt egyetlen célja volt, hogy az újonnan kinevezett püspökök a központi akarat hű végrehajtói legyenek. Néha maguk sem tudták, kiket neveznek ki. De elismerem, nem volt könnyű „hozott anyagból” dolgozni, a hazai klérusba képzett és – titkosszolgálati értelemben – folttalan embereket válogatni.

Erdő Péter felbukkanása vízválasztó lehetett volna. A bíboros határozott elképzelésekkel érkezett: egyházát távol akarta tartani a politikától, s bizonyos értelemben meg is akarta regulázni. Erdő szabálykövető ember, erőskezű kormányzásra készült, karakteres püspöki karral. De a magyar klérus ma sem mutat önálló arculatot.

Az egyházjogilag művelt, teológiailag képzett Erdő nem tudott igazán új ötletekkel előállni. Keménykezűnek akart látszani, de ez mára oda; az, ahogy a magyar egyház első embere szinte eltűnik a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia elnöke, Veres András mögött, nem sok jót sejtet.

Veres előretörése, hangjának erősödése az egyházat övező szellemi közeg változásának jele. 2006-ban hallottuk először vele kapcsolatban „a fideszes püspök” jelzőt. Veres ezt sosem tagadta. Az augusztus 20-i szószéki intelme a lombikbébiprogram ellen a parancsoló, fundamentalista egyház formálódásának jele. Lehet, csak hangpróbának szánta. Lett is felzúdulás. Legutóbb Schilling Árpád színházi rendező küldte el keresetlen szavakkal melegebb éghajlatra. Balog Zoltán miniszter szerint viszont a lombikprogram támogatásának szélesítése mellett az egyház szempontjait is figyelembe kell majd venni. Veres András a kilencvenes évek derekán, a Horn-kormánnyal folytatott alkudozás során tűnt fel. Előbb a püspöki konferencia titkára, később egri segédpüspök, majd szombathelyi püspök. Ahogy valaki nem kis éllel mondja: „igyekeztek távoli helyekre tenni”. Igaz, most augusztus 20-án Veres azt is mondta, az emberi jogok Isten törvényeinek nem vallásos megfogalmazásai, ezt viszont a kormánypárti média nem verte nagydobra.

KDNP – az egyház keresztje

– Hol van Semjén? Miért nincs itt? – csattant fel Erdő Péter, amikor a hírhedt egyházi törvényt Strasbourgban a bírák elmeszelték. A KDNP a klérust régóta vonzza és zavarja. A kilencvenes évek KDNP-je a püspöki kart kifejezetten irritálta. Sorozatban tették a megalázó nyilatkozatokat, melyek szerint a kereszténység egy politikai párt nevében idegen. Az is zavarta őket, hogy a Giczy György-féle változat harsány, populista néppártként akart szerepelni, melyet az egyház szolgál és támogat. Ez nem ment. A KDNP ’98-ban eltűnt, kádereit a Fidesz mentette át, listán. Önállóan azóta nem indulnak. Világi emberként Harrach Pétert delegálták a pártba, aki vállalta, hogy az egyház érdekkijárója, a párt moderáló embere lesz. Hogy Semjén Zsolt és Erdő Péter kedveli-e egymást, titok. A hírek szerint „mérsékelt a bizalom”. Erdő egyetlen szóval nem támogatta nyíltan a KDNP-t, kampányaiban egyházi ember sosem vett részt. Az „egyház lándzsájának hegye” kép Semjén egyoldalú definíciója. Az egyház részéről az idegenkedés azért is indokolt, mivel a semjéni KDNP csak formálisan önálló, ha a klérus nyíltan szövetkezne velük, az olyan lenne, mintha magával a Fidesszel bútoroztak volna össze. A viszony a KDNP-re nézve megalázó, a püspököknek inkább csak zavaró.

A magyar egyház ókonzervativiz­musának okát Wildmann János teo­­ló­­gus „a nagy kimaradásban”, a II. va­­tikáni zsinat szellemiségének hiányában látja. A Kádár-rendszer mindent megtett azért, hogy az egyházi nyitás a vasfüggönyön kívül maradjon. A hazai katolikus közéletet meg sem érintette az egyházi megújulás, „a zsinat utáni teológia” szelleme. Egyetlen folyóirat, az 1965-ben Münchenben, magyar diákok által alapított Mérleg próbálta a hiányt csekély eszközeivel pótolni. Exbencés tanár forrásunk szerint

nem tett túl jót a magyar egyháznak II. János Pál sikere, tüneményes kisugárzása. Emberarcú egyházat hirdetett, ám a valódi nyitást kerülte. Nem véletlen, hogy a hazai püspöki kar számára lélekben máig ő (és főleg házi teológusa, XVI. Benedek, vagyis Joseph Ratzinger) a pápa.

Nagyon megfelelt nekik. II. János Pál megmaradt annyira lengyelnek, hogy kissé keletiesen a „jámbor nyáj–jó pásztor” felfogásban gondolkodjon. A magyar püspöki kar nagyjai és Ferenc pápa római ellenfelei természetes szövetségesek.

– A konfliktust a menekültválság felerősítette, drámai fénytörésbe helyezte – állítja egyházi forrásunk. – De a valódi ok nem is ez. A harcok a színfalak mögött dúlnak.

A magyar egyházban új jelenségnek számít a burkolt vagy nyílt pápaellenesség. A támadás a kormánylapok hasábjain az „alvilági publicisztikákkal” indult meg. Kérdés, hogy ezekhez volt-e bármi köze a katolikus egyháznak, hiszen ez a stílus csak az alpári közönség ízlését szolgálja.

A politizáló katolikus értelmiséghez az egyház körmönfontabb módszerekkel közelít. Bencés ismerősünk példák sorát hozza. Az egyházi orgánumokban (Új Ember, Mária Rádió) mindennaposak a pápát övező semmitmondó hírek. „A Szentatya felhívta a figyelmet az isteni irgalmasság végtelenségére.” Ezt hetente négyszer-ötször megteszi, meg is írják. Ám ha csak ezt a hírt közlik, s elhagyják a teljes szöveget, a szerkesztés lebutítja a pápai üzenetet. Ebben a fénytörésben a pápa jámbor, totyogó, jó szándékú (ám kissé kótyagos) öregembernek hat. Kevesen beszélnek nyelveket, kevesen követik a teljes médiafelületet, hogy mindent befogadjanak. Maga a reform, a nyitás, a szuverén közösségek autonómiája kimarad a magyarországi katolikus médiából. Pedig mire való egy üzenet, ha nem arra, hogy cselekvésre, továbbgondolásra buzdítson?

A nagy hazai felbátorodás (az alig burkolt szabotázs) érthető. A magyar katolikus püspökök más modell szerint szocializálódnak és élnek. Magas kora miatt Ferenc pápa nem „erős pápa”. Nem tud elvenni, átszervezni és főleg nem tud adni. Nem az az alkat, akin karrierek, egyházi stallumok múlnak.

Veres András konzervativizmusa nem lóg ki a püspöki karból    
MTI Fotó: Krizsán Csaba

Erdő Péter és társasága egyébként, ha akarna, sem tudna visszavonulni saját birodalmába, mivel a kormánypártok a politikai mezőt naponta fellocsolják szenteltvízzel. Nemcsak arról van szó, hogy számolatlanul öntik a pénzt (és a befolyást) az egyházak nyakába, iskolákat, intézményeket sóznak rájuk, amelyeket nem tudnak saját erőből működtetni. Az ölelésből nem lehet szabadulni, ha makacsul, elszántan nyilvánítják „kereszténynek” azokat a hatalmi szándékokat, melyek valójában a kormánynak fontosak. Ebben a térben a vasárnapi boltzárás keresztény cselekedet, a kerítés a keresztény embereket védi, Magyarország keresztény, a stadiont keresztény pap szenteli fel. Amikor épp Brüsszelt akarjuk megállítani, akkor a keresztény Európa védelmezői vagyunk. Az ellenzékkel szemben a keresztény értékek nevében harcolunk. Az évtizedeken át vallástalan Orbán Viktor egy ideje advent megszentelt csöndjéről beszél.

Mi jogon vonhatná kétségbe az egyház, ha valaki kereszténynek nyilvánítja magát? A válasz sokágú lehet. Létezik cinkos összekacsintás: él a remény, hogy most mi jövünk, hogy vissza lehet valamit hozni a régi szép Magyarországból. És közben akadnak súlyos egyházi botlások. A korábbi kaposvári püspök esete, aki a székesegyházban pásztorbottal ajándékozza meg Orbán Viktort. (Egyáltalán: a regnáló püspökök egy részének látványos törleszkedése a kormányfőhöz.) A jámbor apácák ügye, akik a bajai közkórházban szórólapot osztogatnak a betegek között. A budai asszony esete, akit lelki atyja a gyónási titkot sértve a szószékről prédikál ki, mert megvallotta, hogy az MSZP-re akar szavazni.

Miközben a püspöki kar a legkisebb hazai ügybe is belekontárkodik, a menekültkérdésben, amely valóban katolikus, egyetemes ügy lenne, hallgat. Informátorunk szerint nem csoda. Ez valóban nehéz lelki pozíció. Nehéz felelős döntést hozni arról, miként lehet ekkora tömeget civilizáltan integrálni. De a legtöbb nyugati katolikus egyház, igaz, heves belső viták után, előbb-utóbb döntést hozott. Prüszkölve ugyan, de az evangélium oldalára álltak. Csak Erdő Péter hallgatott. Végül megszülte a választ. Jogi magyarázatokba burkolózott, mondván, a világi törvényeket nem kívánjuk sérteni.

– Így döntött, ezt tudta kitalálni, még akkor is, ha a nagy törvénytiszteletben a Názáreti Jézust kellett megtagadnia

– mondja egy evangélikus lelkész. Persze ő könnyen beszél.

Hogy a nagy tülekedésben ki a jó katolikus és ki az egyház ellensége, nagy kérdés. A vallásnak mint politikai erőforrásnak új ellenségekre van szüksége. A kommunizmus meghalt, azt már nem kunszt legyőzni. Az egyházi antikommunizmus nevetséges. A szoft baloldal tehetetlen, izmozni is fölösleges velük. A muszlimok messze vannak.

Ki ellen szóljon akkor az ördögűző harag? Hol vannak az eretnekek? A boszorkányok, a reformátusok? A katolicizmusban mindig is volt annyi „birodalmi tudat”, hogy valaki ellen muszáj győznie. Gábor György vallásfilozófus szerint akadnak azért új ellenségek. Például a világiasság. A szekularitás. Szakralitás és szekularitás ellentéte. Az internet, mely elfoglalja a belső lelki tereket. A melegek. Az abortusz. A lombikbébi. A fű. A genderizmus. Az euta­­názia. Miniszter korában Harrach Péter kidobta Czeizel Endrét, amikor az abortusztabletta előnyeiről, a nőket kímélő „vértelen megoldásról” akarta őt meggyőzni.

Volt bencés ismerősünk megfigyelése a legutolsó népszámláláshoz kötődik. Az eredmény megdöbbentette a püspököket. Jóval kevesebb volt a katolikus, mint amennyire számítottak. Sokan azért nem voltak hajlandók vallásukat megnevezni, mert sok elkötelezett keresztény nem akar „Fidesz-katolikus” lenni.

Pedig a kettő mégsem egy. Ám ezt a stigmát nehéz lemosni.

Szerző: Buják Attila / 168ora.hu