h i r d e t é s

Hamarosan egyetlen jeggyel utazhatunk a vonatokon, buszokon, metrókon

Olvasási idő
1perc
Eddig olvastam
a- a+

Hamarosan egyetlen jeggyel utazhatunk a vonatokon, buszokon, metrókon

2018. augusztus 02. - 12:11

Egy közlekedési "tarifaközösséget" hoz létre a kormány a tervek szerint, azaz a távolsági autóbuszokon, vonatokon és városi járműveken egyetlen jeggyel lehet majd utazni - mondta Mosóczi László, az innovációs tárca államtitkára a Magyar Időknek. - írja a portfolio.hu.

Illusztráció: MTI Fotó: Bruzák Noémi

Egyes szakaszokon 160 km/h-val száguldhatnak a vonatok, és 2022-re a nagyvárosokat és határátkelőket elérik az autópályák, és előkészítik a Debrecen-Szeged-Pécs gyorsforgalmi gyűrű építését is. 

Mosóczi László fontosabb kijelentései: 

  • egységes menetrendi, utastájékoztatási és- jegyrendszert hoznak létre 2020-ra, összehangolják az átszállásokat, és az ország két pontja között csak egy jegyet kell majd megvenni,
  • ehhez nem feltétlenül kell egy állami cégben tömöríteni az összes állami közlekedési vállalatot, de ezt is vizsgálják,
  • a napokban adják át a kivitelezők a MÁV-Startnak a GSM-R kommunikációs hálózat első, 955 kilométeres szakaszát, amely a MÁV nemzetközi vonalain támogatja az európai vonatbefolyásoló rendszer (ETCS2) használatát.Ezt többek között lehetővé teszi azt is, hogy azok a járművek, amelyeket felszereltek a megfelelő fedélzeti berendezésekkel, azokon a vasúti pályákon, amelyeket ilyen sebességre építettek ki, 160 km/órás csúcssebességgel közlekedjenek.
  • A Budapest-Hegyeshalom, a RailJetek Bécs felé és a belföldi intercityjáratok Győrig nagy sebességgel roboghatnak,. A fővonalakon 2022 végétől 160-nal mehetnek a vonatok, és akár ennél is korábban a jelenleg korszerűsítés alatt álló Budapest-Hatvan és Budapest-Pusztaszabolcs szakaszokon. A járművek egy része már alkalmas a korszerű pályák adottságainak kihasználására.
  • A következő években elérjük Ausztria autópálya-sűrűségét, 2022-re a nagyvárosokat és határátkelőt elérik az autópályák, és előkészítik a Debrecen-Szeged-Pécs gyorsforgalmi gyűrű építését is.

 portfolio.hu