Harangzúgással köszöntötték Új-Zélandon a kis godákat
Csapatostul megérkeztek Alaszkából Új-Zélandra a kis godák. Nelsonban harangzúgással köszöntötték a megállás nélkül több mint tízezer kilométernyit repülő költözőmadarakat.
Több ezer költözőmadár érkezett meg kedden a telelőhelyére, Új-Zélandra. A kis goda (Limosa lapponica) vagy maori nyelven kuaka csapat, Új-Zéland Déli-szigetén, a Motueka homokfövenyen pihent meg először a tízezer kilométeres repülés után.
A partszakaszhoz legközelebb fekvő Nelsonban a harangok is megszólaltak a költözőmadarak megérkezésének örömére, a templomokban pedig hálaimát olvastak fel. A kis godák költözésük során akár 11 ezer kilométert repülnek megállás nélkül, ez a madárvilág egyik leghosszabb vándorlása. Azt is mondják róluk, hogy aerodinamikailag olyanok, mint egy "sugárhajtású vadászgép". Az Alaszkából útrakelt madarak közül azonban idén legalább egy madárnak vissza kellett fordulnia az erős szél miatt.
Ennek a kis godának a vándorlását a lábára rögzített jeladóval követte az új-zélandi környezetvédelmi minisztérium. A hatóság hétfői közlése szerint a madár a Yukon és Kuskoksvim folyók deltájából indult útnak a Csendes-óceán déli része felé. A felnőtt hím madár azonban 2000 kilométer után olyan heves szélbe ütközött, hogy vissza kellett fordulnia, és 57 órányi nonstop repülés után ismét Alaszkában landolt. A szakemberek szerint az ilyesmi nagyon szokatlan, úgy vélték, hogy mivel a madárnak még van ideje útra kelni, valószínűleg ismét megkísérli a költözést.
Tavaly az egyik kis goda több mint 12 ezer kilométert repült Alaszkából Új-Zélandra, ezzel új világrekordot állítva fel a madarak megállás nélküli repülésében. Új-Zélandon mintegy 80 ezer kis godát várnak. A madarak az ország két nagy szigetének kikötőiben és folyók torkolataiban telepednek le. (MTI)