fbpx Harc a lelkekért: a világ a tudatlanság és a szabályozás hiánya miatt szinte megállíthatatlanul rohan a szakadékba | CIVILHETES

h i r d e t é s

Harc a lelkekért: a világ a tudatlanság és a szabályozás hiánya miatt szinte megállíthatatlanul rohan a szakadékba

Olvasási idő
6perc
Eddig olvastam

Harc a lelkekért: a világ a tudatlanság és a szabályozás hiánya miatt szinte megállíthatatlanul rohan a szakadékba

2021. szeptember 12. - 07:19

 

Ma már közhely, hogy az elmúlt harminc évben átalakult a világ. 

Nagyon nem mindegy azonban, hogy a digitális technológia olyan csodáit, mint az internet, az algoritmikus vezérlés vagy a mesterséges intelligencia (AI), mire használják. 3D nyomtatóval házat lehet építeni, a Pfizernél a koronavírus lehetséges mutánsait már a Big Data számítógépes alkalmazásával tárják fel. E szédítő perspektívák ellenére azt látjuk, hogy a világ – a tudatlanság és a szabályozás hiánya miatt – szinte megállíthatatlanul rohan a szakadékba.

A reklámbevételekből fenntartott sajtó egyáltalán nem újdonság: lassan kétszáz éves. A történelem során azonban először fordult elő, hogy az olvasók (ma internet-felhasználók) tömegei egyszerű árucikké váltak. A személyes adataikból összeállított „profilokat” ugyanis – tudtuk és beleegyezésük nélkül – dollár százmilliárdokért adják el a világ minden részén hirdetni akaró vállalatoknak. Afganisztánban augusztus végéig elsősorban a tálibok elől menekülők kimentése volt a katonai feladat. Ez nem sikerült igazán, és az otthon maradtak helyzete reménytelenné válhat, amit a szerverek mindent rögzítő memóriája tovább súlyosbíthat. Egyelőre nem tudja senki, hogy a pánikszerű kivonulás után a nyugatiakat támogatók adatait a rájuk vadászó iszlamistákkal szemben hogyan lehet megvédeni. A The Intercept tudósítása szerint például az együttműködő afgánok biometrikus azonosítói (ujjlenyomatok, DNS-minták) a netes kapcsolataikkal együtt a tálibok kezére kerültek.

A piac láthatatlan kezéről a hívők már sok mindent elmondtak. A világot rohamtempóban átformáló algoritmusok viszont valóban láthatatlanok. Mindenki naponta tapasztalhatja, hogy a webáruházak reklámjai egyre tolakodóbbak: ezek – mint tudjuk – célzottan a potenciális vásárlókhoz szólnak. A technológia hadászati felhasználása ennél is aggasztóbb. A nemzetközi jog hagyományos fogalmai a digitális hadviselés korában használhatatlanok, miután az internetes agressziókról semmit nem mondanak. Az afganisztáni háború katonai eseményeit az egész világ aggódva figyeli, de a lelkekért vívott harcokról a helyi tudósításokból is alig tudhatunk meg valamit.

Embertelen üzleti modell

Tim Wu, a New York-i Columbia Egyetem professzora régóta kutatja a sajtó történetét. Egyik bestsellerré vált munkájában, „A figyelemkereskedők"-ben (The Attention Merchants) azt a kérdést boncolgatja, mikor vált függővé a reklámtól és a hirdetők számától a korai – még csak nyomtatott formában létező – média. Talán meglepő, de a folyamat már 1833-ban elkezdődött. Benjamin Day volt az első lapkiadó, akinek azzal sikerült a költségeit lefaragni, s ezzel a sajtópiaci versenytársait is legyőzni, hogy a New York Sun című újsághoz hirdetőket toborzott. Érdekes, ahogy Day egyúttal a bulvárt is „felfedezte”. Elsőként ismerte fel, hogy az olvasók figyelméért naponta meg kell küzdeni. Ezért az akkori botrányok és a bűnügyi történetek az újságja első oldalára kerültek, és ugyanezt szolgálták a bevezetett vastagbetűs szalagcímek.

A XX. század második fele kétségtelenül a televíziózásról szólt. A maga idejében a tévé is világcsodának számított, annak ellenére, hogy a „figyelemkereskedés”, mint modell tulajdonképpen semmit nem változott. A legnagyobb újdonság persze az volt, hogy a világ a néző otthonába költözött, és a játékfilmek a kereskedelmi reklámok miatt hamarosan nézhetetlenek lettek. Tim Wu persze a tévé bulvárosodását is gazdasági okokkal magyarázza. A nézők figyelméért és a reklámbevételért vívott harc csak úgy lehetett/lehet sikeres, ha a tartalmak egyre primitívebbé válnak és a hirdetésekre fordított idősávok folyamatosan nőnek. A hetvenes évek átlagnézője még beérte a valódi hírességekkel, de a mai valóságshow-ban már azt akarja látni, hogy belőle is lehet celeb.

A reklámbevételekre épülő média-modell valódi brutalitása azonban csak a felhasználók milliárdjait elérő közösségi média korában vált láthatóvá. Miután a neten töltött idővel arányosan és minden kattintással nőnek a hirdetési bevételek, a Facebook, a Google, a Twitter és a többiek a tartalommal alig foglalkoznak: elsősorban a felhasználók figyelmének tartós lekötésében érdekeltek. A keresőmotorok algoritmusa emellett egyre tökéletesebb profilt alkot az emberekről, anélkül, hogy erről bármit is tudnának. Mint láttuk, a szélsőségek vonzereje nem mai találmány, de az internetes mítoszok, hazugságok (fake news) terjedési sebessége semmilyen más sajtótermék pusztító hatásával nem mérhető össze.

Az üzleti modell változása rövid távon biztosan nem várható, de a szakértői javaslatok azért figyelmet érdemelnek. Glen Weyl, amerikai kutató szerint például a Facebooknak és a többieknek a személyes adatok üzleti célú hasznosításából származó csillagászati profitból a felhasználóknak is juttatniuk kellene. Az Európai Unió inkább az állampolgári ellenőrzés szerepét erősítené: az általános adatvédelmi rendelet már 2018-ban hatályba lépett.

Háborúk hadüzenet nélkül

Az USA, Kína és Oroszország jelenleg a világ geopolitikai újrafelosztásáért küzd: ebben a hacker-támadások és a kritikus infrastruktúra elleni akciók mindennapossá váltak. A béke a II. világháború óta talán soha nem volt ennyire törékeny. A digitális világ átfogó szabályozása azért is sürgető lenne, hogy legalább az ENSZ és más nemzetközi szervezetek alkalmassá váljanak a kibertérben zajló egyre veszélyesebb konfliktusok kezelésére.

Yvonne Hofstetter, német jogász és Big Data-kutató nemrég sokkoló könyvet írt a hadüzenet nélküli háborúkról (Láthatatlan háború, avagy miképpen fenyegeti a digitalizáció a világ biztonságát és stabilitását). Szerinte a digitális forradalom a hadviselés eddig ismert eszköztárát is teljesen átalakítja. Látható, hogy a technológiai nagyhatalmak között új fegyverkezési verseny indult, amely már nem korlátozódik az adatlopásra vagy a civil hackerek által elkövetett választási beavatkozásra. A „minden dolgok internetje” (The Internet of Everything) azt jelenti, hogy a tárgyak is kommunikálnak egymással, miután fizikai világunk valamennyi eszköze előbb-utóbb hálózatokba rendeződik. Ez persze kifejezetten örvendetes, ha csak okostelefonokról, okosházakról vagy okosautókról lenne szó. A valóságban azonban terjednek a harci robotok, az arcfelismerésre képes hírszerzési eszközök vagy az autonóm drónrajok. Már nem csak a hollywoodi forgatókönyvírók meséje, hogy az „intelligens” fegyverek hiperszonikus hordozók segítségével a világ bármely pontján percek alatt célba érnek.

Hofstetter meggyőzően érvel amellett, hogy sem a mindennapi gondolkodásunk, sem a jog nem tart lépést a – történelem során eddig nem tapasztalt ütemű – technológiai fejlődéssel. A háború nemzetközi jogi definíciója például feltételezi, hogy államok közötti fegyveres konfliktusokról beszéljünk. Ebbe a fogalmi keretbe viszont „nem illenek” a digitális szabadságharcosok, vagy az állami megbízással nem rendelkező, de a közlekedési, az energiaszolgáltató, vagy éppen az egészségügyi infrastruktúra megbénítására képes hackerek.

Köztudott, hogy a digitális bennszülöttek nem szeretik a jogot, és azt is be kell látnunk, hogy a nemzetközi szabályozás – önmagában – nem csodaszer. De az biztosan nem véletlen, hogy az IT-óriás Microsoft szerint egy Digitális Genfi Egyezmény megkötésére sürgősen szükség lenne. A Telekom AG 2018 óta érvel a megalakítandó Biztonsági Világszervezet mellett, ami az ENSZ szakosított szerveként, a WHO-hoz hasonlóan működne. A javaslatokkal talán a politikusoknak is foglalkozniuk kellene.

Twitterező iszlamisták

A világsajtó naponta ír a tálib harcosok szervezettségéről, kiváló katonai stratégiájukról, vagy arról, hogy – a megadásért cserébe – egyszerűen lefizették a helyi állami vezetőket. Arról viszonylag kevés szó esik, hogy Afganisztánban 2000-ig egyáltalán nem volt internet. Az amerikai megszállás húsz éve alatt azonban sok minden változott. Egy élelmiszer-önellátásra képtelen, segélyekre szoruló országban is használnak okostelefont és mindenhova elért a közösségi média. Az Observer Research Foundation adatai szerint a tálib offenzíva elsöprő erejének „titkát” is részben a digitális eszközökben, a lakossági többség gyors megnyerésében kell keresni. A mobilfüggőség még csak alakulóban, de a helybeliek már milliós nagyságrendben követik az iszlám „influenszereket”. Jó hír viszont, hogy az Amazon letiltani kényszerült az Iszlám Állam kabuli robbantását dicsőítő üzeneteket.

Az amerikaiak húszéves afganisztáni jelenléte legalábbis vitatható. A szövetségeseket cserben hagyó kivonulási mód azonban semmilyen katonai, gazdasági vagy egyéb érvvel nem igazolható. A segítőknek persze tudniuk kellett, hogy kockázatot vállalnak, de sokuk számára a szolgálat – más munkalehetőség nem lévén – pénzkereseti lehetőséget jelentett. A tevékenységükről szóló adatok „hátrahagyása” háborús időkben mindenképpen embertelen cselekedet. Mint tudjuk, az internet nem felejt. A közösségi médiakapcsolatok elemzése után már nyomozni sem kell: a tálibok a segítőkkel bármit megtehetnek.

Forgács Imre, a Millenium Intézet tanácsadó testületének ragja / nepszava.hu


 

h i r d e t é s

Kommentek