fbpx Harminc évig titkos, miért repültek Las Vegasba, Dubajba a honvédség gépei | CIVILHETES

h i r d e t é s

Harminc évig titkos, miért repültek Las Vegasba, Dubajba a honvédség gépei

Olvasási idő
2perc
Eddig olvastam

Harminc évig titkos, miért repültek Las Vegasba, Dubajba a honvédség gépei

2020. január 05. - 13:24

 

Nemzetbiztonsági érdek, hogy ne tudjuk, mit keresett egy katonai Airbus Spanyolország egyik legfelkapottabb üdülőhelyén.

Az egyik Airbus A-319-es csapatszállító katonai repülőgép a kecskeméti reptéren - Fotó: Földházi Árpád / Kormany.hu

Mikor, hol és milyen célból jártak 2019-ben a Magyar Honvédség 604 és 605 lajstromjelű Airbus-ai, valamint 606 és 607-számú Dassault Falcon típusú repülői – kérdezte Benkő Tibor honvédelmi minisztert az MSZP-s Harangozó Tamás, aki arról is érdeklődött, hogy ki fizette az esetleges magáncélú repüléseket.

Harangozó az Átlátszó cikke nyomán küldött kérdéseket, melyből megtudhattuk, hogy a honvédség négy repülője olyan felkapott üdülőhelyeken, illetve offshore-paradicsomokban fordult meg tavaly, mint Málta, Abu Dhabi, Dubaj, Las Vegas, Panama vagy a Kanári-szigetek.

A repülők egyike ráadásul kétszer is megjelent a felkapott spanyol üdülőhelyen, a borairól híres Alicante-ban – mindkét alkalommal oda-vissza repült, mintha csak valakit egyhetes nyaralásról szállított volna haza.

(Rogán Antal (az akkor még) feleségével is felbukkant Spanyolország luxus nyaralóhelyén, de ez itt most csak illusztráció - a szerk.)

Hétpecsétes titok, de Benkő feltörhetné

A miniszer válaszában először azt hangsúlyozta, hogy minden személyszállítás a hatályos jogszabályoknak megfelelően történt, majd hozzátette, hogy nyilvánosan semmilyen kérdésre nem ad választ. Harangozó, ha akar, személyesen utánanézhet a kérdéses adatoknak – de erről sem beszélhet: 

a katonai szállításokra vonatkozó információk ugyanis a honvédségi törvény vonatkozó paragrafusa szerint 30 évig honvédelmi és nemzetbiztonsági érdekből nem nyilvánosak.

Azt a már nem tette hozzá Benkő, hogy ő maga is feloldhatná a titkosítást a  honvédség parancsnokának kérésére. Hiszen a törvény erre is felhatalmazza „ha az adat megismerése a Honvédség törvényes működési rendjét vagy feladat- és hatáskörének illetéktelen külső befolyástól mentes ellátását, valamint a honvédelmi és a nemzetbiztonsági érdekeket nem veszélyezteti.”

Fő a diszkréció

A honvédelemnél azonban  jobban szeretik a diszkrét megoldásokat. Mint lapunk is beszámolt róla, titokban vették például az egyik Dassault Falcont – a gépeket pedig darabonként 13 milliárd forintért vásárolhatták. Bár hangsúlyozottan katonai és nem kormányzati repülőkről van szó, a Falconokkal azért szívesen repül Orbán Viktor is, aki a New York Times cikke szerint ilyenkor kanapén heveri ki a tárgyalások fáradalmait. 

Az Átlátszó szerint valószínű, hogy a  Panamába és más egzotikus helyekre utazó gépek több esetben is kikapcsolt transzponderrel repültek, vagyis a repülési adatok nem kerültek be a nyilvánosan elérhető adatbázisokba. (nepszava.hu)


 

Kommentek

h i r d e t é s