h i r d e t é s

Hatból négy ügyben megegyeztek az oroszok és az ukránok a török külügyminiszter szerint

Olvasási idő
1perc
Eddig olvastam
a- a+

Hatból négy ügyben megegyeztek az oroszok és az ukránok a török külügyminiszter szerint

2022. március 20. - 13:31

A tárcavezető szerint a tűzszünetet sem elképzelhetetlen.

A kép illusztráció! - Forrás: Financial Times

Döntő fontosságú kérdésekben közeledett az orosz és az ukrán fél álláspontja – jelentette ki Mevlüt Cavusoglu török külügyminiszter vasárnap a Hürriyet című török napilapban megjelent interjúban.

A tárcavezető elmondta, hogy a felvetett hat ügy közül négyben megegyezés született, és úgy vélte, tűzszünetre is van kilátás, amennyiben a felek nem gondolják meg magukat a már eddig eldöntött kérdéseket illetően.

Ibrahim Kalin, a török elnöki hivatal szóvivője korábban – szintén a Hürriyetnek nyilatkozva – azt mondta, a megbeszéléseken Ukrajna semlegessége, a demilitarizálás és kölcsönös biztonsági garanciák, az orosz fél által „nácitlanításnak” nevezett eljárás, az orosz nyelv használata Ukrajnában, valamint a Donbasz és a Krím státuszának megállapítása van terítéken.

A szóvivő az al-Dzsazíra pánarab hírtelevíziónak azt mondta, tartós tűzszünetre csak Volodimir Zelenszkij ukrán és Vlagyimir Putyin orosz elnök személyes találkozóját követően látnak esélyt, de hozzátette, Putyin ezt egyelőre elutasította a Krím és a Donbasz mind ez idáig szerinte nem rendezett ügye miatt.

Cavusoglu szombaton, japán hivatali partnerével, Hajasi Josimaszával tartott közös antalyai sajtótájékoztatóján elítélte és a nemzetközi jog súlyos megsértésének nevezte Ukrajna orosz lerohanását.

A Fekete-tenger révén Oroszországgal és Ukrajnával is szomszédos Törökország a NATO tagja, mindazonáltal korábban már felajánlotta a közvetítést Kijev és Moszkva között. Cavusoglu közreműködésével Dmitro Kuleba ukrán és Szergej Lavrov orosz külügyminiszter Antalyában egyeztetett, de a háború február 24-i kezdete óta tartott első külügyminiszteri találkozó nem vezetett eredményre. (MTI) / hvg.hu