Havi 27 ezer forintért akarja dolgoztatni a kormány a sérült embereket
El a kezekkel a mentálisan sérült emberektől!
E szavakkal szólította fel szombati budapesti sajtótájékoztatóján a kormányt Korózs Lajos, az Országgyűlés népjóléti bizottságának alelnöke, aki szerint a foglalkoztatási statisztikák javítására akarják használni ezeket az embereket.
Szavai szerint a Fidesz ismét gyakorolja "embertelenségpróbáját", amikor visszaél a mentálisan sérült és beteg emberek bizalmával és kihasználja őket, például a közmunkaprogramba bevonásukkal, miközben a közmunka-minimálbért sem akarják megadni nekik.
Napi hat órában, mindösszesen 27 ezer forintért akarja a kormány foglalkoztatni őket, miközben ezek az emberek, ha dolgoznak, ugyanazt a munkát végzik, de a megélhetésük lényegesen többe kerül, mint egészséges társaiké – hangsúlyozta az ellenzéki politikus.
Nyilvánvalóan látszik, hogy kudarcot vallott a Fidesz felzárkóztatási programja is, mivel a napokban kiderült, hogy eszük ágában sincs visszafizetni az Európai Uniónak azt az 1,3 milliárd forintot, amelyet a hátrányos helyzetűek foglalkoztatására fordítottak – jelentette ki Korózs Lajos.
Szerint "gyakorlatilag ellopták az egész pénzt", ezért le kellene mondania Balog Zoltánnak emberierőforrás-miniszternek és Farkas Flórián miniszterelnöki biztosnak. (MTI / propeller.hu)