Havi 50 ezer forintot kért a főorvosnő, hogy ne rakja ki a krónikus osztályról a betegeket
Adott egy vidéki kisváros, egy kórház és annak krónikus osztálya, amit a városban csak elfekvőnek hívnak. Van ott egy orvos, pontosabban egy osztályvezető főorvosnő, aki a napi díjon felül pénzt szed a betegektől azért cserébe, hogy ne rakja ki őket a krónikus osztályról.
A Nemzeti Védelmi Szolgálat feljelentése alapján a Vas Megyei Rendőr-főkaptányság Bűnügyi Osztálya nyomozást folytat egy Vas megyei orvos ellen vesztegetés elfogadása bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt.
A megalapozott gyanú szerint az orvos több alkalommal is pénzt kért az egészségügyi intézményben elhelyezett, ápolása alatt álló betegek hozzátartozóitól azért, hogy a páciensek hosszabb távon fekvőbeteg-ellátásban részesüljenek.
A nyomozók gyanúsítottként hallgatták ki az orvost, aki szabadlábon védekezik. A nyomozó hatóság több helyszínen végzett eljárási cselekményeket, melyek során a bűncselekmény elkövetésével összefüggésbe hozható bizonyítékokat foglaltak le a rendőrök. (police.hu) / 444.hu