Házassági szerződés az iszlámban (Aqd Al-Nikah)
Áyái közül való, hogy megteremtette önmagatokból párotokat, hogy megnyugvásra leljetek velük és megtette közétek a szerelmet, megbocsájtást. Mert bizony, ebben vannak a Jelek a népnek, kik elgondolkodnak. (Korán 30:21)
Korábban ígértem, hogy írok az Iszlám házasságkötési szabályairól.
Az Iszlámban a házasság nem az égben, hanem emberek közt köttetik, valójában egy szerződés (Aqd Al-Nikah). Az Iszlám házasság nagyon könnyűnek látszó procedúra. Kellenek a házasulandó felek, két tanú és egy Muszlim, akit minden fél elfogad a vallás ismerőjeként és lebonyolítja a rituálét. Ez abból áll, hogy elfogadja-e egyik a másikat önszántából és kiegyeztek-e a felek a hozomány mértékében. Ennyi. Legalábbis ennyi akkor, ha az emberek szavahihetők lennének és a házasulandó felek mögött garanciák, családok lennének, akik az adott szó érvényének hosszú távon biztosítékai. Menjünk a részletekbe és vizsgáljuk meg a rendszer logikáját.
A házassági szerződést együtt kell tárgyalni a válással. Furcsa, de nagyon logikus. Azt a helyzetet kell feltételezni a szerelem időszakában, hogy a kapcsolat valami oknál fogva nem jön össze, évek múlva váláshoz vezet, lesznek gyerekek, közös vagyon, egyebek és akkor miként osztozzanak? Ezt jobb ilyenkor megbeszélni, mint később haraggal, sértődöttséggel, ha éppen úgy alakul. Ha ezt az alapkitétel megértjük, akkor azt is látjuk, hogy mi a hozomány szerepe. A közhiedelemmel ellentétben a hozomány nem az „asszony vételára”, hanem az asszony tulajdona, amihez a férjnek nem lesz köze akkor, ha a házasság végbemegy. Ugyanis ezt az asszony befektetheti, gazdálkodhat vele és biztosítékként, alapként szolgál arra az esetre, ha a kapcsolat nem jön össze és az asszonynak új életet kell kezdeni. Ja? Hogy a valóságban másra is van példa? Lehet. Én az Iszlám szabályairól beszélek, nem egy falusi tevevásár dolgairól.
Az alábbi link egy általunk jóváhagyott házassági szerződést tartalmaz, ami az európai joggal harmonizált. (http://www.eufatwa.com/sharia/marriage-contract-sample/)
Azért írom, hogy az európai joggal harmonizált, mert az opcionális feltételek között egy közjegyző előtt kötött vagyonjogi megállapodást is magában foglal vagyonfelosztás esetére. Ebben a formában ez részét képezheti az Aqd Al-Nikahnak, amit a Sharia lehetővé tesz. Tehát egyszerre mindkét jog követhető.
"Minden olyan feltétel, amely nem szerepel Allah könyvében semmis, még akkor is, ha száz feltétel létezik."
és a próféta így szólt (béke legyen vele): „A muszlimok maguk határozzák meg feltételeiket, kivéve azt a feltételt, amely lehetővé teszi Haramot, vagy megtiltja Halalt”
A szerződésből látható, hogy a házasság előtt szerzett tulajdonok nem tekinthetők a vagyonmegosztás tárgyának. Az sem, amit egyik, vagy másik fél a házasság ideje alatt ajándékként kapott. Kizárólag a házasság alatt együtt szerzett közös vagyon osztható fel. Az együtt szerzett alatt nem az értendő, hogy az asszonynak minden alkalommal üzlettársnak kell lennie a férj ügyleteiben.
Az asszony akkor is résztulajdonos, ha háztartásbeli, mert ez az ő befektetésének tekintendő. A házassági szerződésben meghatározzák azt a személyt, vagy személyeket (Wakil), akiket az asszony elfogad a férj képviselőjeként, ha a kapcsolat megromlik. Ugyanakkor az asszony képviseletét családja elöljárói, vagy egy vallási vezető látja el. Így lehet, hogy a válás a férj joga, de ennek letárgyalása a Wakil és egy vallási vezető között zajlik. És ha a szerződésben olyan pontok szerepelnek, melyek kitérnek a férj rossz bánásmódjára, alkohol, vagy drogfogyasztására, második feleség tilalmára, hat hónapon túli különélésére, a feleség vallásának szabad követésére (lehet ez más Egyistenhit is), vagy a férj polgári bíróságnál beadott válására, amit nem követ Iszlám válás stb., akkor a férj a Wakil és sejk által rábírható az Iszlám válás kimondására. Ha ezt ennek ellenére nem teszi meg és a házasság felbontásának szerződésben kikötött feltételei adottak, akkor a sejk hatálytalaníthatja a szerződést. Íme! Igaz, hogy a válás a férj joga, de az Iszlám védi az asszony jogát is. Mivel azonban az asszony lehet, hogy gyengén képviseli önmagát, ezért nem ő, hanem egy vallási elöljáró képviseli az ügyét.
Erről nem beszél senki!
Ha a válás végbemegy, akkor a szerződésben felvett minden pontnak teljesülésbe kell mennie. Így tehát érthető, hogy a válás nagyon könnyű, hiszen a férjnek csak háromszor ki kell mondani (ennek mikéntjére is szabályok vannak!!!), de abban a pillanatban a vagyonfelosztási szerződés életbe lép.
Tehát mégsem olyan könnyű válni. Csak akkor könnyű, ha a házassági szerződés gagyi volt, elvakította a lányt a szerelem, hitt Alinak, aki aláíratott vele szerződés gyanánt egy arab nyelvű étlapot és nem álltak családi, vagyoni garanciák a háttérben.
Találjatok szerelemre, párra, családra, de legyetek eszeteknél. Ez mindkét félnek szól. Allah áldjon titeket!
A kívülállóknak pedig szeretném, ha az írott Iszlám jogról kedvező irányban alakulna a véleménye.
Személy szerint modern rendelkezésnek tartom az Iszlám házassági szabályozását.