h i r d e t é s

Hegedüs Zsuzsa nem tud haragudni Orbán Viktorra

Olvasási idő
5perc
Eddig olvastam

Hegedüs Zsuzsa nem tud haragudni Orbán Viktorra

2022. augusztus 03. - 05:25

Ami az elmúlt napokban Hegedüs Zsuzsával történt, csak első pillantásra tűnik bohózatnak.

Hegedüs Zsuzsa és Orbán Viktor - Forrás: Origo

 Az egykori liberális ikon, aki évtizedek óta tanácsadóként szolgálja Orbán Viktort, előbb lemondott a miniszterelnök Tusnádfürdőn előadott beszédének fajbiológiai tartalma miatt, majd két egymás után nyilvánosságra hozott levélben fejezte ki, miért elfogadhatatlan Orbán Viktor okfejtése a kevert fajú európai népekről. Azt követően aztán, hogy a kormányfő azzal hárította el a beszédét érő bírálatokat, hogy néha félreérthetően fogalmaz, és hogy a szavait kulturális kontextusban kell értelmezni, Hegedüs Zsuzsa sietve jelezte, hogy így a lemondása okafogyottá vált, amelyet ezennel vissza is von. Nem mellesleg jegyzem meg, hogy Orbán Viktor soha nem fogalmaz félreérthetően, a faj és a kultúra pedig két olyan szó, amelyeket biztosan nem használ egymás helyett sem a miniszterelnök, sem egy általános iskola második osztályába járó gyermek. Hegedüs Zsuzsa hamarosan közölte, hogy mégis lemond, mert Orbán Viktor nem bocsájt meg egyetlen őt eláruló hűbéresének sem.

A szociológus asszony virtuális testéből ekkor már jóízűen lakmározott a jobboldali média, a baloldali sajtómunkások pedig előbb a pajzsukra emelték, hogy az erkölcs mintaképeként ünnepeljék, majd lemondásának visszavonásáról értesülve maguk is tépni-szaggatni kezdték Hegedüs Zsuzsa szerveit és zsigereit. Egyik oldalon áruló lett, a másik oldalon régóta az.

A NYOMORÚSÁGOS ESET MÖGÖTT SÚLYOS EMBERI DRÁMA HÚZÓDIK. MEDDIG SZABAD ÉS MIKORTÓL TILOS ALÁRENDELŐDNI A HATALOMNAK?

Meddig használok és mikortól ártok? Meddig józan kompromisszum egy önkényuralommal való együttműködés, és hol válik társutassággá? Az e tárgyban született nagyszabású filmdrámák, mint a Híd a Kwai folyón, a Két félidő a pokolban és a Mephisto azt jelzik, hogy a határok a tekintélyuralmi rendszerek intézményeinek élén és fogolytáborainak mélyén szintúgy elmosódnak: az esendő, de nem rossz szándékú hősök élethazugságaik összeomlásának pillanatában úgy érzik, nem értik a világot, és elveszítik uralmukat a sorsuk felett. A mai Magyarországon Hegedüs Zsuzsa járt így.

A legitim önkény uralma alatt, ahol a rendszer tényleges természetét demokratikus és jogállami díszletek rejtik el, ahol a hatalom szinte soha nem folyamodik nyílt erőszakhoz, a fent vázolt határok megvonása még sokkal nehezebb azoknak, akiknek az állam busás fizetést, kényelmes életet, hatalmat és eszközöket nyújt, hogy jót tehessenek.

HALLATLANUL SAJNÁLOM HEGEDÜS ZSUZSÁT AZÉRT, AMIT AZ ELMÚLT NAPOKBAN MAGÁVAL TETT.

Szívből sajnálom azért a pillanatért, amikor ráébredt, hogy már nem autonóm értelmiségi, hanem a liberálisok társadalmának túszul ejtett tagja egy illiberális rendszerben. S még inkább sajnálom az ezt követő felismeréséért, amikor belátta, hogy őszintén szereti a Nagy Testvért, önmagát pedig még mindig demokratikus biztosítéknak látja – hiszen ha ő miniszterelnöki tanácsadó lehet, akkor a szabad és nyugatos Magyarország álma még nem veszett el, akkor még van remény.

Amikor a liberális értelmiség tagjai felteszik a kérdést, hogy miért hatástalan a tiltakozásuk meg a civilizációs normákra vonatkozó elvárásuk Orbán Viktorral szemben, akár azt a következtetést is levonhatnák, hogy nem kellett volna őt annyira dühödten számonkérniük és kíméletlenül mocskolniuk, amikor Karikó Katalint asszonyságnak merészelte nevezni, mintha valami égbekiáltó kulturális vétséget követett volna el, és akkor talán maradt volna erkölcsi alapjuk protestálni most, amikor a miniszterelnök szociáldarwinista ihletésű fajbiológiai fejtegetését hallják.

Miként bestializálódott a hazai közélet és az élén Orbán Viktor addig, hogy fajelmélettel provokáljon?

Miként használódott el a farkas megnevezése annyira, hogy amikor az a maga valójában megnyilvánul, a liberális értelmiségnek nincs szava, hogy a jelenlétét kifejezze, mert annyi mindent hívott már farkasnak, hogy ezt a szót hallva mindenki vállat von?

Az általános deszenzitizálódás legfőbb vesztese maga Hegedüs Zsuzsa, aki türelmesen kivárta a farkas megjelenését annak megnevezésével – csakhogy már hiába: senki nem hiszi el neki, hogy oly sok év szolgálata során soha nem látott a báránybőr alá.

Amint csakhamar kiderült: Hegedüs Zsuzsa hiába szereti még mindig, a Nagy Testvér már nem szereti őt.

A NAGY TESTVÉR NEM ENGEDHETI MEG MAGÁNAK, HOGY EZT VAGY AZT A HŰBÉRESÉT SZERESSE. Ő A HŰSÉGET SZERETI – A KÓRUSBÓL VALÓ KIÉNEKLÉST, A NYILVÁNOSAN INTÉZETT BÍRÁLATOT PEDIG KI NEM ÁLLJA.

Négyszemközt a fejét is le lehet üvölteni, de a magyar társadalomhoz fordulni, ellenséges lapoknak interjút adni, azokban az őt tápláló nemzetvezetőn civilizációs normákat számonkérni, a rasszista beszéd bélyegét rásütni, amikor ő épp politikai megtérülés reményében ravaszul provokál – ilyesmire nincs bocsánat.

Hegedüs Zsuzsa azt hallva, hogy a miniszterelnök bécsi látogatásakor simán letagadja a pár nappal korábban kimondott szavait, és úgy tesz, mintha az volna hülye, aki a faj kifejezést hallva nem kultúrát ért, egy csapásra megnyugodott – és még sincs visszaút számára a miniszterelnök bizalmába. Hiába győzte meg Orbán Viktor arról, hogy csak négerezett meg arabozott, nem pedig zsidózott, hiszen az utóbbi megbocsájthatatlan lett volna, az előbbiekkel azonban Hegedüs Zsuzsa talán együtt tudna élni – de nem kell, mert már késő: a szociológus asszony most megtanulja, hogy egyedül Orbán Viktor dolga eldönteni, hogy az udvarában melyik alattvalójának mitől szabad megnyugodnia és mivel kell együtt élnie.

Hegedüs Zsuzsa esete jelképes: a hazai zsidóság meg a hazai liberális értelmiség az ő személyét, az ő foglalkoztatását és távozását szemlélve élheti meg leghívebben a maga túszul ejtettségét és élethazugságait egy olyan országban, amelynek teljhatalmú ura egyetlen civilizációs normát sem tisztel, de hál’ Istennek nem azért, mert meggyőződése szerint rasszista, hanem mert a felmérések épp azt mutatják, hogy a jobboldal útja a hatalomhoz világszerte a rasszizmuson át vezet, Magyarország kormányfője pedig ennek a jobboldalnak a nemzetközi vezéralakjává válni kívánkozik.

Orbán Viktor nem rasszista – hisz a rasszizmus egy elv, az ő részéről pedig nagy luxus volna bármilyen elvet vallani, és ezzel a felvállalható elvek közül mondjuk egy azzal ellentétes elvet könnyelműen kizárni. Orbán Viktor nem holmi elvekkel, hanem a változó alakot öltő Szent Szükségszerűséggel jegyezte el magát, és most már senkinek semmi kétsége afelől, hogy nincs a világon az a Hegedüs Zsuzsa, aki neki bármilyen elvet diktálhat.

 

 


Puzsér Róbert / Index


 

Kommentelne? Kattinson ide!

h i r d e t é s