h i r d e t é s

Hegedűs Zsuzsa számláinak ügyében a NAV egy ellenzéki politikusnak tett fel kérdéseket

Olvasási idő
1perc
Eddig olvastam
a- a+

Hegedűs Zsuzsa számláinak ügyében a NAV egy ellenzéki politikusnak tett fel kérdéseket

2021. március 01. - 06:43

Még múlt novemberben jelentette fel a DK Hegedűs Zsuzsát hűtlen kezelés gyanúja miatt.

Hegedűs Zsuzsa - Forrás: MTI

Sebián-Petrovszki László országgyűlési képviselő akkor azt mondta: a DK kiperelte a miniszterelnök főtanácsadó reprezentációs költéseinek számláit, és azokból kiderült, hogy a főtanácsadó a drága italok (egy 36 ezer forintos bor és 16 ezer forintos pezsgők) mellett kozmetikumokat és virágkompozíciókat vásárolt közpénzből. A kozmetikumokért összesen több mint 74 ezer forintot, a virágkompozíciókért kétszer 16 ezer forintot fizettek ki. Az ellenzéki politikus szánalmasnak minősítette a Miniszterelnöki Kabinetiroda magyarázkodását, amely szerint ezek vendéglátási és ajándékozási célokat szolgáltak. Hegedűs Zsuzsa ugyanis korábban azt nyilatkozta, hogy a termékeket főként polgármestereknek ajándékozta, a drágább bort pedig vagy az akkori francia nagykövet vagy valamelyik francia újságíró kaphatta, míg a pezsgőre az év végi koccintás miatt volt szükség.

A tavaly őszi feljelentéssel kapcsolatban a DK vasárnap közleményt adott ki, amely szerint beadványuk kacskaringós utat járt be. A feljelentésben – szól a friss közlemény – "az ügyészség nem akart eljárni, így azt áttette a NAV-hoz. A NAV pedig ahelyett, hogy Hegedűst vagy a minisztériumot kérdezte volna arról, hogy kik és milyen módon ellenőrizték a reprezentációs keret kiutalásának és fölhasználásának jogszerűségét, abszurd módon nekünk tette fel ezeket a kérdéseket. Mivel egy képviselő vagy párt csak a Fidesz által irányított féldiktatúrában veheti át a nyomozóhatóságok munkáját, mi Rogán Antal minisztériumához fordultunk, ahonnan érdemi választ nem, csupán a vonatkozó jogszabály szó szerinti leiratát kaptuk meg."

A Demokratikus Koalíció szerint "elképesztő, ahogy a Miniszterelnökség falaz a magyarok adóforintjait luxusitalokra és kozmetikumokra költő főtanácsadónak! Jogunk van tudni, hogy Hegedűs mire verte el a pénzünket, és hogy a kormány berkeiből ki tudott a luxusköltésekről, ezért az írásbeli kérdést változatlan formában újra be fogjuk adni." (24.hu)