Nem egyénileg fog megtörténni, hogy lemondanak a miniszterek az alapítványi kuratóriumokban, ha bármilyen megállapodás születik erről - Varga Judit elsőként mond le, ha lesz ilyen szabályozás, de az igazságügyminiszter azt mondta: “nagy a mozgástér mindkét oldalon, ez a tárgyalások kérdése”.
A miniszterelnök péntek reggel hosszabb interjút adott a Kossuth rádiónak, két nappal a hétközi kormányülés után. Szerinte szükséges lesz majd rendeleteket alkotni arról, "hogyan védjük meg magunkat a pénzen megvett politikusoktól".
Pilot jelleggel elsőként a Budapest–Baja vonalon közlekedő egyes járatok fedélzetén lesz lehetőség bankkártyás jegy- és bérletvásárlásra a Volánbusznál. A közlekedési társaság 2023. január 30-tól február 26-ig 10 autóbuszon vizsgálja a kártyás fizetést lehetővé tevő fedélzeti eszközöket.
A Pegasus kémszoftver európai alkalmazásáról szóló EP-jelentés tervezete többek között arra szólítja fel a magyar kormányt, hogy az Europollal vizsgáltassa ki a lehallgató programmal történt állítólagos visszaéléseket. - írja a Szabad Európa
Megállították, megpróbált elfutni, erre péppé verték.
A komáromi akkumulátorgyár több külön egységbe tartozik, azonban nem vizsgálták azok működésének együttes hatását, így veszélyeztethetik a komáromiak egészségét - mondta a csütörtöki városházi közmeghallgatás után tartott sajtótájékoztatóján az LMP szóvivője.
Végső búcsút vettek Baumann Pétertől.
Végső búcsút vettek Baumann Pétertől.
Végső búcsút vettek Baumann Pétertől.
Végső búcsút vettek Baumann Pétertől.
Végső búcsút vettek Baumann Pétertől.
Végső búcsút vettek Baumann Pétertől.
Végső búcsút vettek Baumann Pétertől.