Menczer Tamás, a Külgazdasági és Külügyminisztérium kétoldalú kapcsolatokért felelős államtitkára arra szólította fel a munkácsi kistérség helyi vezetőit, hogy azonnal fejezzék be a magyarokkal szembeni atrocitásokat.
Egyértelmű bizonyítékok - titokban készült videófelvételek - alapján az Emberi Jogok Európai Bizottsága nagyjából 10 millió forintnak megfelelő kártérítésre kötelezte a magyar államot annak a nőnek az ügyében, akit néhány évvel ezelőtt a lakásából vittek el a rendőrök úgy, hogy húsz percig térdeltek meztelen testén és közben eltörték a vállát is.
A szlovák külügyminiszternek üzentek Magyarországról.
Felére csökkent az egyik reaktor teljesítménye
Az Európai Parlament (EP) csütörtökön óriási többséggel - 472 mellette, 19 ellene, 33 tartózkodás mellett - fogadta el a nem kötelező erejű állásfoglalást.
Kevés az egy főre jutó ATM-ek száma Magyarországon, a készpénzforgalom viszont sokkal nagyobb, mint más országokban. A Magyar Nemzeti Bank (MNB) a hazai hitelintézetekkel egyeztetve hozta létre a jogszabályt, nem minden banknak kell új automatákat telepítenie, és a Revolut is kimaradt a szabályozásból - derül ki a Bank360.hu összeállításából.
Egyeseket osztogatott a hekker a diákoknak
Védelmi és szénhidrogénipari együttműködési megállapodást köt Magyarország Ecuadorral
Hatalmas különbségek vannak Európában az egyes országok inflációs rátái között. Az unióban a két szélsőség Spanyolország és Magyarország, az EU-n kívül pedig Svájc neveti ki a pénzromlást. Számos tényező befolyásolja, hogy az emberek pénze mennyire értéktelenedik el, és hogy az áremelkedés hatásait mennyire érzik meg.