Európa ma Közép-Európában épül, a magyarok, a szlovákok, a csehek és a lengyelek építik - mondta Orbán Viktor miniszterelnök csütörtökön, az új komáromi Duna-híd (Monostori híd) átadásán. Kijelentette: a járványtól függetlenül az országoknak működniük kell.
"A Magnet Bank a válság idején sem hagyja magára a társadalmi szervezeteket"
Az elmúlt 24 órában 710 új koronavírus-fertőzöttet és 9 újabb áldozatot regisztráltak Magyarországon.
A magyar adórendszerben nagy hibákat találtak, lépnie kell a NAV-nak
Több mint huszonkétmillió forint értékű segélyszállítmányt indított útjára csütörtökön Görögországba, a leszboszi tábor leégése nyomán kialakult helyzet kezelése érdekében az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság (OKF) - tájékoztatta az OKF szóvivője az MTI-t.
Deutsch Tamás fideszes európai parlamenti (EP-) képviselő úgy látja, hogy Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság (EB) elnöke sok kérdésben szakít azzal a gyakorlattal, amelyet Jean-Claude Juncker volt bizottsági elnök képviselt.
Az egész szakma részvételével megvalósuló konferencia összehívását kezdeményezi Vidnyánszky Attila, amelyen megoldást lehetne találni a Színház- és Filmművészeti Egyetem körül kialakult helyzetre.
A vashiány mára népbetegséggé nőtte ki magát, melyért elsősorban a modern életvitelt okolják a tudósok.
Bizonyára mindannyian tapasztaltuk már, milyen meghatározó tud lenni a helyszín a különféle családi rendezvények esetében.
A legkorszerűbb létrákból is sokkal többet hozhatunk ki adott esetben, hogyha megfelelő kiegészítő kellékekkel látjuk el magát a komplett szerkezetet. Ennek köszönhetően a használat biztonságosabb, illetve eredményesebb is lehet.
A kulcs teljesítménymutatókat összefoglaló néven KPI-nek (Key Performance Indicator) nevezik. Ezek közül van néhány, amelynek ismerete tényleg hasznos, de ne ess kétségbe, ha nem ismered mindegyiket. Mit érdemes figyelni és hogyan, ezt mutatjuk meg ebben a cikkben.
Amennyiben a robogó hirtelen nem indul, akkor kiemelten fontos megőrizni a hidegvérünket, miközben a probléma helyett a megoldáson kezdünk el dolgozni. A bejegyzés keretei között abban igyekszünk segíteni, hogy ez a feladat minél könnyebben menjen.
Volt egyszer egy gazdag ember, úgy hívták, Döbrögi Viktor.