Megnyitott az eplényi síaréna csütörtökön - közölte a síközpont marketingvezetője az MTI-vel.
Sanyargatással elkövetett személyi szabadság megsértése és más bűncselekmény miatt emelt vádat a Kaposvári Járási Ügyészség egy büntetett előéletű, 27 éves férfi ellen, aki durván bántalmazta, majd meztelenül kizárta a lakhelyükből élettársát - tudatta Horváth Szilárd főügyész csütörtökön MTI-vel.
Gyenge a magyar fizetőeszköz, mint a harmat.
Donald Trump elnök cselekedetei elérték azt a szintet, hogy indokolt ellene megindítani az alkotmányos felelősségre vonási eljárást (impeachment) - mondta az amerikai képviselőház illetékes bizottságainak szerdai meghallgatásán a demokraták által meghívott három jogi szakértő, míg a republikánus törvényhozók által választott jogász ezt nem tartotta indokoltnak.
Idén először összefognak az ország plázái karácsonykor. A vidéki és fővárosi bevásárlóközpontok egy súlyosan beteg kisgyerek álmát szeretnék valóra váltani a Rejtélyek karácsonya programsorozattal. December első három hétvégéjén, csütörtöktől vasárnapig a plázákban egy óriási karácsonyfagömbbel és izgalmas játékokkal találkozhatnak a családok, akik játék közben a kívánságteljesítő Csodalámpa Alapítványt támogathatják.
Ellenlépések egész csomagját helyezte kilátásba az orosz külügyminisztérium szerdán amiatt, hogy Németország egy georgiai állampolgárságú csecsen emigráns meggyilkolására hivatkozva kiutasított két orosz diplomatát.
Beköszöntött a tél és vele a bekuckózós, teázós időszak. Ehhez a XIXO egy igazán különleges fehér teával lepi meg fogyasztóit a szezonban, amely kiváló választás lehet az ünnepekre, a téli napokra, hiszen ihatjuk hidegen és téli italként melegen is.