A Balaton történetében először bizonyosodott be, hogy a tóban jelen vannak különféle mikroműanyagok, ráadásul gyógyszermaradványok is kötődhetnek hozzájuk - közölte a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem.
Bő egy nap leforgása alatt több mint 8 százalékkal került lejjebb az olajár, az európai tőzsdei gázár pedig újabb mélypontot ért el, közelítve azt az árszintet, ami az úgynevezett olcsó orosz gáz időszakában volt érvényes.
Múlt szombaton halt meg a népszerű televíziós.
A napokban harmadik alkalommal került megrendezésre a rászoruló gyermekek megsegítésére szervezett jótékonysági koncert a Szcientológia Egyház rendezvénytermében, arcfestéssel és festménykiállítással egybekötve.
Az EU-s intézmények mellett a tagállamokat is jobban vizsgálnák.
Csütörtökön már több lesz a napsütés, de a záporok nem szűnnek meg teljesen.
2023. május 3-án az egyiptomi El-Dabaa Atomerőmű telephelyén beöntötték az első adag betont a harmadik blokk alapjába. Ezzel a harmadik egység építése is a fő szakaszába lépett. Az egyiptomi atomerőmű főtervezője és egyben fővállalkozója az ASZE cégcsoport, amely a Roszatom állami konszern mérnöki részlege, amely a Paks II. projektet is fővállalkozóként jegyzi.
A káresemény a reggeli csúcsban történt, a Margit hídon
Kinek van itt pénze ingatlant venni?