A Siemens cég egy olyan szénbánya megnyitásába tervez beszállni Ausztráliában, amely rendkívül környezetkárosító, visszafordíthatatlan hatással lenne nem csupán az adott országra, de az egész bolygóra.
Az avarok inkább családjukkal együtt, és nem kifejezetten katonai alakulatként vándoroltak, illetve a hatalmat birtokló, vezető réteg rokonsági alapon szerveződhetett - a többi között ezekre mutatott rá az ELTE Régészettudományi Intézet és az ELK BTK Archeogenetikai Laboratórium munkatársainak kutatása.
Még egy hónapja sincs, hogy Varga Judit államtitkár a Parlament előtt sétálgatva, háttérben a lenyugvó nappal és a hajába bele-belekapó széllel síri hangon ígérte meg, hogy a kormány a feltételes szabadlábra helyezés szigorításával fog véget vetni a családon belüli erőszaknak.
Könyvtári beszélgetések sorozatunk ebben a formában véget ér. Szeretettel várjuk a sorozat utolsó rendezvényén! Ekkor megtekintheti városunk díszpolgárára, a 90 éve született Csoóri Sándorra emlékező kamara kiállításunkat is! HJVK
A közösségi e-rollermegosztó Lime összesítette az első budapesti téli időszak tapasztalatait a legkedveltebb útvonalakról és a legnépszerűbb időszakokról: a szilveszteri forgatag és a karácsonyi ünnepség előtt néhány órával mérték a rollerezési rekord időszakot.
Minden tizedik embernek van magán-egészségügyi biztosítása, további 18 százalék pedig gondolkozik ennek lehetőségén – derült ki a B ónusz Brigád és a GKI Digital közös kutatásából.
Törökország támogatja Ukrajna területi egységét és továbbra sem ismeri el a Krím félsziget Oroszország általi törvénytelen elcsatolását - szögezte le Recep Tayyip Erdogan török államfő Volodimir Zelenszkij ukrán elnökkel hétfőn Kijevben tartott közös sajtótájékoztatójukon.