h i r d e t é s

Rokonsági alapon szerveződhetett az avar kori elit

Olvasási idő
3perc
Eddig olvastam
a- a+

Rokonsági alapon szerveződhetett az avar kori elit

2020. február 04. - 13:51

Az avarok inkább családjukkal együtt, és nem kifejezetten katonai alakulatként vándoroltak, illetve a hatalmat birtokló, vezető réteg rokonsági alapon szerveződhetett - a többi között ezekre mutatott rá az ELTE Régészettudományi Intézet és az ELK BTK Archeogenetikai Laboratórium munkatársainak kutatása. 

A vizsgált avar kori elit népesség lelőhelyei. A piros körök a „Kunbábony-Bócsa csoportot” képviselik a Duna-Tisza közén (7.sz.), a feketével jelölt temetők másodlagos hatalmi központot jeleznek a Tiszántúlon (7-8.sz.). A zöld vonallal összekötött lelőhelyek a temetőkben eltemetett személyek közötti azonos apai vonalakat, a narancs színű kör a kunpeszéri temetőn belüli azonos apai vonalakat, a szalkszentmártoni temető férfi egyénje pedig egy harmadik származási vonalat képvisel ugyanazon Y-haplocsoporton (N-Tat) belül. Forrás: elte.hu

A vizsgálat során avar kori elithez tartozó személyek magyarországi temetőkből előkerült apai és anyai génjeit térképezték fel a szakemberek.

Az Avar Kaganátus heterogén összetételű népességében a Duna-Tisza közén régészetileg elkülöníthető egy átlagon felül gazdag, kulturálisan homogén csoport, amely vélhetően a politikai és katonai hatalmat birtokolta. Az ELTE Régészettudományi Intézet és a Bölcsészettudományi Kutatóközpont Archaeogenetikai Laboratórium munkatársai e csoport eredetét és családi kapcsolatrendszerét térképezték fel archaeogenetikai módszerrel, hogy a népvándorlás kori migráció és eltérő hátterű csoportok együttélését mélyebben megértsék. A kutatás a „Mobilitás és a népesség átalakulása a Kárpát-medencében a Kr. u. 5–7. században: változó társadalmak és identitások”  elnevezésű pályázat keretében valósult meg, Vida Tivadar egyetemi tanár, az ELTE Régészettudományi Intézet igazgatója vezetésével.

Az Archeogenetikai Laboratóriumban összesen 26 avar kori egyén genetikai analízisét végezték el, melyek tíz különböző temetőből kerültek elő. Ezek közül hét a Duna-Tisza közén helyezkedik el, ahol az avar elit szállásterülete volt. A populációgenetikai és filogenetikai analízisek eredményei azt mutatják, hogy a vizsgált avar kori elit apai és anyai vonalainak kétharmada belső-ázsiai eredetű.

Mitokondriális DNS típusok az avar elitben (európaiak: H, T, U; ázsiaiak: C, D, F, M, R, Y, Z) Forrás: elte.hu

A mintákon megfigyelt kelet-ázsiai Y-haplocsoportok, a mai északkelet-szibériai és a burját népességre jellemzőek. Az, hogy a vizsgált populációban mind az anyai (mitkondriális DNS), mind az apai (Y-kromoszóma) vonalak többsége ázsiai haplocsoportokba tartozik, arra enged következtetni, hogy az avarok inkább családi szerveződésben, és nem katonai alakulatként vándoroltak.

Ezen ázsiai vonalak dominanciája az avarok honfoglalását követően (tehát i.sz. 568 után) 3–5 generáció után is fennmaradt, hiszen a vizsgált temetők többsége a 7. század közepére keltezhető.

Az összesen 21 haplocsoportba sorolható mitokondriális vonallal szemben az Y-haplocsoportok meglehetősen homogén képet mutatnak: a tiszántúli minták három különböző Y-haplocsoportja mellett a Duna-Tisza közéről származó férfi egyének mind azonos Y-haplocsoportba tartoznak, melyeknél csupán három különböző haplotípus különíthető el, így a (kunpeszéri temetőn belül, illetőleg Kunbábony, Csepel, Petőfiszállás, Kecskemét és Kunszállás) temetők között apai ágú rokoni kapcsolatok feltételezhetők. Ezen felül a Kunszállás temető hat egyéne között az anyai ágon azonos mitokondriális DNS alapján további rokoni kapcsolatok valószínűsíthetők. Mindez a nomád elit rokonsági alapon történő szerveződését valószínűsíti, amit történeti forrásokból és etnológiai kutatásokból származó adatok is alátámasztanak.

A vizsgált avar kori népesség genetikai eredményei új információkkal szolgálnak az avar társadalom szerveződéséről, valamint eredetéről. A kutatás következő fázisában a németországi Max Planck Institute for the Science of Human History intézménnyel együttműködve a sejtmagi genom 1,24 millió polimorfizmusának analízisét tervezi a munkacsoport, mely még pontosabb képet adhat a családi szerveződésről és az avar vezetőréteg genetikai eredetéről. Az avar kori elit kutatása a HistoGenes 856453 ERC Synergy Grant keretében folytatódik.

A tanulmány a Nature lapcsalád egyik jelentős fórumán, a Scientific Reportsban jelent meg Genetic insights into the social organisation of the Avar period elite in the 7th century AD Carpathian Basin címmel. 

Az archaeogenetikai vizsgálatokat Csáky Veronika, Gerber Dániel, Szeifert Bea, Egyed Balázs, Pamjav Horolma, Szécsényi-Nagy Anna végezte, az antropológiai értékelés Mende Balázs Gusztáv, Pálfi György, Molnár Erika és Marcsik Antónia feladata volt, a régészeti-történeti értelmezésben Csiky Gergely, Koncz István és Vida Tivadar vett részt. A lelőhelyek régészeti anyagát Gulyás András, Kovacsóczy Bernadett, Lezsák Gabriella, Lőrinczy Gábor dolgozzák fel.