Tavaly jelentősen csökkent a községi polgármesterek fizetése, ezután több mint ötven helyen megszavazta a képviselő-testület a 30 százalékos béremelést.
megtekintés
A következő választásokat el is lehet veszíteni, a Fidesz megkerülhető – állapította meg Kövér László, a kormánypárt egyes számú tagkönyvének birtokosa Bayer Zsolttal, az ötös igazolvány tulajdonosával tévébeszélgetve.
megtekintésMég el sem indult a budapesti villamosprogram, már nyomja a féket a kormány: felülvizsgálnák az újpalotai, a Külső Bécsi úti és az Etele téri villamosfejlesztést, és nagyobb hangsúlyt helyeznének az elektromos buszok beszerzésére.
Az Alkotmánybíróság ugyan kimondta, hogy pereket nem lehet az illetékes bíróságoktól elvenni, vidékre vagy éppen Budapestre áthelyezni, mégis Debrecenben folyik a Fővárosi Törvényszékhez tartozó Vizoviczki-per.
megtekintés
Debrecenből elszármazott ismerősöm ide hozta kirándulni az osztályát. – És mit fogtok megnézni? – kérdeztem tőle.
megtekintés
Elsőként a jelzáloghitel-adósok szűkebb köre élhet a lehetőséggel, jövő szeptembertől pedig már minden elmaradással küzdő család igénybe veheti - írja a VS.hu.
megtekintés
Balesetet szenvedett Hawaiin az amerikai hadiflotta egyik billenőrotoros Osprey repülőgépe, egy katona meghalt.
megtekintés
A kormánynak nem célja hosszú távra berendezkedni a közfoglalkoztatásra, ugyanis az nem lenne célszerű, mégis a középtávú tervek alapján az elkövetkezendő négy évben 1500 milliárd forintot költhetünk erre a célra, csak jövőre 340 milliárdot.
megtekintés
Hangversenyek a Bazilikában, kórustalálkozó Dorogon.
megtekintés
Farkas Sándor egy olyan törvénymódosítást is megszavazott, amivel 50 millió forintot kapott a saját lovasparkja.
megtekintés
Varga Mihály szerint a Vida Ildikó közelgő leváltásáról szóló hírek kacsák.
megtekintés
Ma napos, kellemes hőmérsékletű időre számíthatunk, kedden pedig kora nyáriasan meleg lesz.
megtekintés
A Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalom által az idén 11. alkalommal megrendezett Magyar Sziget fesztiválon a gerilla hadviselésről tartott előadást Tyirityán Zsolt, a Betyársereg vezetője és Dér Zsolt, a Betyársereg tagja.
megtekintés
Ha egy antarktiszi expedíció egyetlen orvosa megbetegszik, nincs más lehetőség, mint felnyitni a saját hasát.
megtekintés
Roppant veszélyes ha létezik egy egységes ám legfőképpen önfejű délszláv állam, ezért már Hitler is azzal kezdte, hogy a megvehető horvátokat szembefordította a konok szerbekkel.
megtekintés
A Grand Theft Autók és radioaktív minilaborok korában elég nehéz ártatlanabb és veszélytelenebb játékot mondani a jó öreg sakknál.
megtekintés
A diktatúrák sikeresebbek, mint a demokráciák…
megtekintés
Két éve rendőrökkel vezettették ki egy érpataki rendezvényről Szőllősi Gábort, a TASZ munkatársát és Tódor János újságírót.
megtekintés
Az Amnesty International magyarországi irodája készített egy kampánykollázst, mivel vasárnapra esik a Nemzetközi Homofóbia és Transzfóbia & Bifóbia Nap.
megtekintés